
Az elemzés szerint a koronavírus-járványból adódó gazdasági bizonytalanság miatt egyelőre nehéz megmondani, pontosan hogyan alakulhat az idén a lakáspiaci forgalom és merre tartanak majd az árak. – Most annyi látható, hogy Budapesthez képest a többi nagyvárosban élénkebb a forgalom, a falusi csok révén pedig helyzetbe kerültek a kistelepülések, ahol egyre több adásvétel bonyolódik – mondta Balogh László. Szerinte a fővárosban azonban – ahogy az már a múlt év második felében kirajzolódó folyamatokból látható volt – rövidtávon komolyabb drágulást nem bír el a piac.
A Magyar Nemzetben írtunk arról is, hogy ugyan hat év után tavaly már csökkent a lakáspiaci adásvételek száma, a községek részesedése a forgalomból érdemben nőtt, nem kis részben a falusi csoknak köszönhetően.
Az albérletpiacon is érezhető a változás
Lapunk a minap azt is megírta, hogy az albérletek piaca sem a régi. Jelentős kínálattal, és a tavalyinál erősebb kereslettel kezdődött az idei albérletpiaci főszezon. A tavalyinál ugyanis alacsonyabbak a bérleti díjak a koronavírus-járvány negatív hatása és a kínálatbővülés miatt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!