A következő két évben a növekedés meghaladhatja a négy százalékot

Figyelembe véve a korlátozások januárra áthúzódó hatásait, illetve a vakcina elérhető közelségbe kerülését, 2021-ben 4,2 százalékos gazdasági növekedés várható. Ezt követően, 2022-ben már 4,5 százalékos lehet a növekedés, tehát a gazdaság hosszabb távon visszatérhet a korábbi dinamikus bővülési pályára – olvasható a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elemzésében.

Magyar Nemzet
2020. 12. 18. 15:18
Fokozódik a roham a bevásárlóközpontokban Fotó: Bach Máté
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Századvég közleményében az is olvasható, hogy az infláció az elmúlt időszakban csökkent, így éves szinten a jegybanki cél fölötti, de a célsávon belüli, a korábbinál kisebb, 3,3 százalékos pénzromlásra számítanak. Ezen belül azonban az átlagosnál jelentősebben nő az élelmiszerek ára, ami a háztartások inflációs érzetét felfelé tolja. A következő évben az infláció 3,5 százalékon alakulhat, melyben szerepe lehet a jövő év elején esedékes jövedékiadó-emelésnek, illetve a bázishatásnak: a gazdaságok tavaszi leállása idején az olajár a mélybe süllyedt, ami alacsony bázist jelent.

A költségvetési hiány az idei évben magasan, a GDP 8 százaléka fölött alakulhat a romló makrogazdasági környezet, illetve a növekvő kormányzati kiadások miatt. Így tehát nagy hangsúlyt kell fektetni a korábbi években jellemző szigorú költségvetési politikához való visszatérésre, az államadósság határozott csökkentésére – írták.

Az elemzők várakozása szerint a költségvetési deficit a jövő évben még magasan, 6,7 százalékon alakulhat, majd 2022-re 3,5 százalékra csökkenhet. A GDP-arányos államadósság a tavalyi 65,4 százalékos szintről idén 81 százalékig emelkedhet, majd ez 2022-re 73,7 százalékra mérséklődhet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.