Harminchárom új parkolóhellyel és húsz új kerékpártárolóval, valamint Taxi állomással bővült a P+R és B+R parkolók száma Dunakeszi-Gyártelepen, a Béke utca – Könyves Kálmán utca találkozásánál. Dunakeszi Város Önkormányzata és a MÁV Zrt. újabb közös fejlesztés végére tett pontot. Átadták az új, 33 férőhelyes P+R parkolót a Dunakeszi-Gyártelep vonatállomás mellett. Az átadón részt vett Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója, Tuzson Bence, a térség országgyűlési képviselője és Dióssi Csaba, Dunakeszi polgármestere – közölte a város önkormányzata.
Homolya Róbert az átadón kiemelte, hogy Dunakeszi az ország legrégebbi és legforgalmasabb vasútvonalán terül el, és mivel előváros, fontos az együttműködés a MÁV és az önkormányzat között. Hozzátette, az elővárosokban további P+R parkolók építését tervezik, 2023-ban 3000 autónak elegendő parkolóhelyet szeretnének átadni.
Tuzson Bence megjegyezte: az a cél, hogy az életminőség a lehető legjobb legyen. Mint mondta, a P+R parkolók építése is a közlekedésfejlesztés része, amely azt segíti, hogy nyugodtabbak legyenek az emberek, időt spóroljanak, és így többet időt tölthetnek a családjukkal. Hozzátette, aki a vasúti közlekedés választja, az a légszennyezést is csökkenti.
Dióssi Csaba hangsúlyozta, hogy a MÁV-nak az 1800-as évek végétől van fontos szerepe a városban, amely az első vasútvonallal kezdődött, majd néhány évtized múlva itt épült meg a járműjavító üzem, amely hosszú évekig biztosított megélhetést a helyieknek.

Fotó: filmkovacs.hu
– Az elmúlt években Dunakeszi mindhárom MÁV-állomása mellett több P+R parkolót is kialakítottunk, Dunakeszi-Gyártelepen, a Béke utca – Könyves Kálmán utca találkozásánál ez már a harmadik – mondta a polgármester. Megjegyezte, a közeljövőben is várható további együttműködés a Magyar Államvasutak Zrt.-vel, a járműjavító területére fordítókorongot építenek, hogy az ide érkező mozdonyok közlekedését megkönnyítsék.
Dunakeszi egyik legforgalmasabb állomásán ezzel a beruházással már 3 P+R parkoló könnyíti meg az ingázók életét. Így több mint 200 autó parkolhat kényelmesen a Dunakeszi-Gyártelep vasútállomás környékén. A mostani beruházás teljes összege mintegy hatvanmillió forint.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!