Nagyot emelkedett a bitcoin árfolyama az ünnepek idején

Az ünnepek idején sok tőzsdeszünnap volt, de a befektetők költeni akarták a pénzüket. Van olyan termék, amivel éjjel-nappal lehet kereskedni: a bitcoin.

Fellegi Tamás Péter
2021. 01. 03. 20:20
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A múlt év utolsó két hónapjában sokat emelkedett a bitcoin árfolyama, és először megközelítette, majd át is törte a korábbi örökös csúcsát, húszezer dollárt. Itt azonban a folyamat nem állt meg: az elmúlt napokban már a harmincezer dolláros árfolyamot is elérte.

A Bitcoin piaci kapitalizációja jelenleg 612 milliárd dollár, ez nagyjából a Tesla cég vállalati értékének felel meg
Fotó: Reuters

Nemrég írtuk, hogy tavaly nagyobb vevők is megjelentek a piacon, amiből úgy vélhető, hogy akár együtt is működhetnek a szereplők. Elég nagy mennyiséget vesznek meg az összesen 18 milliós készletből, és kihasználva a piacokon tapasztalható általános jó hangulatot, már kisebb vételekkel is könnyen tovább lehet emelni az árfolyamot. Ha pedig az túljut a korábbi csúcsponton, könnyen tovább emelkedik az árfolyam, hisz minden tulajdonosnak nyereséges a pozíciója. Úgy véltük, hogy kis forgalommal az ár gyorsan magasra emelkedhet, és akkor a korábbi nagy vevők elkezdenek eladni: szétterítik a piacon a korábban vett nagy tételeket, mégpedig fokozatosan, abban az ütemben, ahogy a kisbefektetők hajlandók megvásárolni.

A bitcoin különleges befektetési eszköz, két okból is: egyrészt nincs szabályozott piaca, így jelentős kockázatnak vannak kitéve a befektetők, másrészt a többi kriptodevizával együtt az egyetlen olyan ma létező termékcsoport, ami mögött semmilyen konkrét fundamentális érték nincs, csak egy remény, hogy valaha tényleges fizetőeszközzé válhatnak. Ugyanakkor névtelenül és bármikor lehet velük kereskedni, így természetesen ünnepnapokon is, napi 24 órában. Az ünnepek alatt jó eséllyel növelte a bitcoin keresletét, hogy a szabályozott piacok zárva voltak, de ha valaki mégis befektetéssel szerette volna tölteni az időt, vehetett kriptodevizát. Közülük pedig lényegében csak a bitcoin iránt van jelentős bizalom, így leginkább ezt vették, tovább növelve az árfolyamot.

Felvetődik a kérdés, hogy meddig emelkedhet az árfolyam, határt szabhat-e valami, ha egyszer nincs fundamentális érték. A legjobb kiindulási pont az, hogy mennyit ért most a piacon lévő bitcoinok összessége, vagyis mennyi a piaci kapitalizáció. A Coinmarketcap.com szerint az összeg 612 milliárd dollár, ami nagyjából a Tesla vállalati értékének felel meg (az összes Tesla részvény szorozva az árfolyammal). A világ legnagyobb cége, az Apple kétezer-milliárd dollárt ér, kérdés, hogy a bitcoin érhet-e ennyit, vagy akár többet is. Ha egy belső értékkel nem rendelkező terméket olyan magas áron vesznek a befektetők, ahol annak értéke már a világ legnagyobb vállalatainak értékével vetekszik, akkor azért már elgondolkoztató, hogy mennyire irracionális a helyzet. Ezek a vállalatok óriási nyereséget termelnek, és folyamatos újításokkal lépnek piacra, míg a bitcoin csak egy reményt testesít meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.