Könnyen elérhető és szuperegészséges, mégsem nagyon esszük

Világszinten és itthon is nagyon kevés hüvelyest fogyasztunk, pedig ezek a zöldségek igazi szuperfoodnak számítanak. Annak ellenére, hogy magas a rost- és fehérjetartalmuk, vitaminokban és értékes ásványi anyagokban is bővelkednek, a Bonduelle kutatása szerint a magyaroknak mindössze 43 százaléka sorolja a preferált zöldségek közül az első három helyre a hüvelyeseket.

Magyar Nemzet
2021. 02. 11. 7:28
Sokszínűek és egészségesek, valamiért mégsem népszerűek Forrás: Bonduelle
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Sokszínűek és egészségesek, valamiért mégsem népszerűek
Fotó: Bonduelle

– A kutatás eredményei sajnos megerősítik azt a trendet, amely évek óta megfigyelhető Magyarországon. A hazai táplálkozási ajánlás, az Okostányér iránymutatása szerint az elfogyasztott élelmiszer-mennyiség felének zöldségekből (ideértve a hüvelyeseket is) és gyümölcsökből kellene származnia, ami

naponta legalább negyven dekagrammnak felel meg a burgonya beszámítása nélkül. Ehhez képest a tényleges fogyasztásunk átlagosan csak 34 dekagrammra tehető, ráadásul a krumplival együtt.

Ez azért is szomorú, mert a megfelelő zöldség- és gyümölcsfogyasztás hozzásegíthetne bennünket az egészségi állapotunk javításához, valamint az olyan – hazánkban is gyakori krónikus – betegségek, mint a keringési panaszok és egyes daganatok megelőzéséhez – mondta Szűcs Zsuzsanna, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke.

A hüvelyesek ilyen alacsony arányú fogyasztása gazdasági, történelmi és társadalmi-kulturális okokra vezethető vissza, a kutatásból azonban kiderül, hogy a jelenségben szerepet játszhat a fagyasztott és konzerv zöldségek mellőzése is. A megkérdezettek 66 százaléka ugyanis a friss zöldségeket részesíti előnyben a főzés során a konzerv és fagyasztott termékekkel szemben, ezáltal sok hüvelyest mindössze időszakosan van lehetőségük felhasználni. Konzervként a válaszadók 42 százaléka, fagyasztva pedig 47 százaléka fogyaszt legalább hetente zöldséget, így a megkérdezettek több mint fele a téli időszakban rengeteg féle hüvelyest nélkülöz az étrendjéből.

A legnépszerűbb hüvelyes itthon a zöldborsó, ennél a zöldségnél lényegesen kevesebbet fogyasztunk a különböző babokból, lencsékből és csicseriborsóból.

Ezek a növények pedig igazi szuper-élelmiszernek számítanak:

  • magas a rosttartalmuk, amely segít a vércukorszint egyenletes szinten tartásában,
  • hozzájárul az egészséges emésztéshez és a normál koleszerinszint fenntartásához is,
  • fehérjében gazdagok,
  • kiváló B1- és B6-vitamin-, pantoténsav- és folsavforrások, valamint
  • olyan ásványi anyagokban is gazdagok, mint a kálium, cink, réz, foszfor, vas és a mangán.
  • Felhasználásuk ráadásul igen változatos lehet, hiszen készíthetünk belőlük leveseket, főzelékeket, de gondolhatunk rájuk köret vagy saláta, illetve a manapság igen népszerű krémek és mártogatósok formájában is.

    Komment

    Összesen 0 komment

    A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


    Jelenleg nincsenek kommentek.

    Szóljon hozzá!

    Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

    A téma legfrissebb hírei

    Tovább az összes cikkhez chevron-right

    Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

    Google News
    A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább az összes cikkhez chevron-right

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.