A keddre tervezett személyes találkozót várhatóan szerdán hozza tető alá Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) vezetősége annak érdekében, hogy tárgyaljanak a kamatmentes újranyitási gyorskölcsönprogram részleteiről – tudta meg lapunk. Az egyeztetés egyébként folyamatosan zajlik a felek között, így rövidesen már konkrét, TEÁOR-szám alapján meghatározott tevékenységi körökre lebontva is lehet majd tudni, mely vállalkozások jogosultak a minimum egymillió, maximum tízmillió forint hitelösszegig elérhető, kamatmentes gyorskölcsön igénylésére.
Azt már most biztos, hogy a program azon vállalkozások talpon maradásán, valamint újraindulásán hivatott segíteni, amelyeket kedvezőtlenül érintettek a járványvédelmi intézkedések.
A hitel forgóeszköz és likviditás finanszírozására használható fel, azaz fedezheti azoknak a vállalkozásoknak a működési költségeit, amelyeknek jelentősen csökkent vagy elmaradt a bevétele.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán
A tízéves futamidővel és hároméves türelmi időszakkal kérhető konstrukció programját az MFB fogja össze, az értékesítési csatorna az MFB Pontok hálózata lesz. Ennek tagjai a Takarékbank, a Budapest Bank, az OTP Bank, az MKB Bank, valamint a Gránit Bank megkülönböztetett fiókjai és tagintézményei. Érdeklődésünkre az MFB-nél közölték: a program országosan elérhető lesz, a hitelkérelem elbírálásánál pedig a lezárt 2019-es évet, vagyis az adott cég járvány előtti működését veszik majd figyelembe.
Az MFB-nél azzal számolnak, hogy a program révén márciustól minimum tízezer vállalkozás juthat a kiemelkedően kedvező finanszírozáshoz.