Miközben az elharapózott járvány már másodszor is elmosni látszik a húsvéti ünnepeket, az élelmiszer-kereskedelemben felkészültek a cégek a rendkívüli működési rendben várható élénkebb vásárlásokra, ami sok helyütt már most is türelmet igényel.
– A húsvét előtti utolsó hétvége kezdődik el, és bár jövő csütörtökig mindennap nyitva vannak az üzletek, az élénkebb bolti forgalom mostantól naponta jelentkezhet.
Érdemes előre felkészülni a járványügyi helyzetben szigorú fegyelmezettséget igénylő ünnepi bevásárlásokra
– figyelmeztetett Vámos György.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára lapunkat emlékeztette: munkaszüneti nap lévén április 2-án,
nagypénteken nem lesznek nyitva az üzletek, másnap, nagyszombaton viszont még adódik egy vásárlási nap a szükséges alapanyag-beszerzésekhez.
– Vasárnap és hétfőn húsvétot ünnepelünk, ezért legközelebb a jövő hét utáni héten, kedden lehetnek nyitva az áruházak, élelmiszerüzletek – sorolta a főtitkár.
Mint mondta, akadnak majd kivételek: a jövő hétvégén is elérhetők lesznek például a benzinkutak, az ügyeletes gyógyszertárak, a pályaudvarok üzletei, illetve valamennyi olyan, élelmiszert kínáló kisbolt és trafik, ahol nem az alkalmazott, hanem maga az üzlettulajonos áll be a pult mögé.

– Mindenképpen számolni kell a járvány miatt szükséges korlátozásokkal húsvétkor is – hangsúlyozta Vámos György, aki szerint
optimális lenne, ha előre terveznének a vásárlók, viszont fontos, hogy ne menjenek tömegesen a boltokba, inkább családonként egy-egy felnőtt személy az idősebbeket is segítve igyekezzen megoldani a bevásárlást.
Megjegyezte, hogy jó volna, ha a járványra való tekintettel idén sem lenne az áruházi forgatag csábító program a gyermekeseknek, illetve az elkövetkező, iskolai tavaszi szünettel is érintett időszakban a fiataloknak.

Felidézte: járványügyileg már egy húsvéti és egy karácsonyi időszak tapasztalatai állnak mögöttünk, ami alapján látszik, hogy
a magyarok a hagyománytisztelet ellenére fegyelmezetten igazodnak a bolti korlátozásokhoz,
és megfogadva a kormány vonatkozó intelmeit, tudatosabb fogyasztásra váltottunk át.
– Természetesen most is számítunk arra, hogy sonkát, tojást, kalácsot sokan vásárolnak, vagy a sütemények, házi finomságok tipikus elemeiből, vagy friss zöldségekből, csokitojásból, nyúlfigurából több kerül a kosarakba, de például a locsolókölni eladásainál nem várható nagy növekedés – jegyezte meg Vámos György, megemlítve, hogy a kormány ad majd iránymutatást arra, ezúttal miként lehet élni a tradicionális tavaszköszöntő vagy vallási hátterű húsvéti szokásokkal, például a locsolkodással.