– A húsz éve alapított cég az autóipar, az orvosi műszerek, az elektronikai és a védelmi ipar beszállítója, amely mindig nagy figyelmet fordított a kutatás-fejlesztésre és az oktatási intézményekkel való együttműködésre. Tevékenysége nagy mértékben hozzájárul a Magyarországon 122 ezer embernek munkát adó fémipar sikeréhez, amely az idei első négy hónapban nyolcszázalékos növekedést ért el – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
Vigh László, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) Zalaegerszeg fejlődésével kapcsolatban arról beszélt, hogy a Mould Tech szomszédságában már mintegy 85 százalékos készültségen áll a 45 milliárd forintból épülő járműipari tesztpálya, amely az év végére elkészülhet. Egyedülálló lehetőséget biztosítva ide kapcsolódik majd az ugyancsak épülő M76-os gyorsforgalmi út, amelynek egy tíz kilométeres szakasza tesztszakasz lesz. Említést tett a szintén itt épülő Rheinmetall harcjárműgyárról, amelyhez ugyancsak önálló tesztpálya is épül, továbbá Európa egyik vezető szállítmányozási cége, a Metrans nemrég bejelentett új zalaegerszegi logisztikai központjának beruházásáról.
Molnár Gábor, a Mould Tech igazgatója kifejtette:
cégük a folyamatos előrelépést, a gyártókapacitás legmodernebb technológiával történő fejlesztését választotta a válság kihívásaira válaszul, ahelyett, hogy leépítettek vagy leálltak volna.
A fellendülésben bízva egy hosszabb távon megtérülő beruházásba vágtak, amellyel egyúttal erősítik a kutatás-fejlesztést is saját kutatóközpont kialakításával, s mindezekkel a fejlesztésekkel ugrásszerű növekedésre lesz lehetőségük.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Mould Tech Kft. nettó árbevétele 2019-ben meghaladta a 972 millió forintot, adózott eredménye 19 millió forint fölé nőtt az egy évvel korábbi 12 millió forintról.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!