Harminc évvel ezelőtt, 1991. június 2-án indult el Magyarországon az első InterCity (IC) vonat Budapestről Miskolcra, a távolsági szolgáltatás alapját jelentő járatokat ma már évente mintegy tízmillióan választják – hangzott el a jubileum alkalmából tartott sajtótájékoztatón Miskolcon, a Tiszai pályaudvaron, egy retró IC-szerelvény előtt.

Fotók: MÁV
Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a rendezvényen azt mondta: az eltelt évtizedekben számos vonalon indultak el az IC-vonatok, napjainkban ez a távolsági vasúti szolgáltatás jelentős szerepű, hiszen naponta csaknem 250 IC-vonat jár az országban. A távirati iroda tudósítása szerint kifejtette, hogy a vasúttársaság járműállományában több mint 350 IC-forgalomra alkalmas kocsi van, és évente több tucat ilyen vagont gyártat a MÁV. Az IC-kocsik többgenerációs fejlesztésen mentek keresztül az elmúlt harminc évben, a közelmúltban
elkezdték gyártatni az IC+ személyvagonokat is, amelyek a nyáron a Budapest–Keszthely között közlekedő IC-szerelvényeken jelennek majd meg először.

Csöbör Katalin, Miskolc fideszes országgyűlési képviselője az eseményen azt hangsúlyozta: az elmúlt évtized vasúti és közúti fejlesztéseinek köszönhetően számos nagy cég telepedett le Miskolcon, fektetett be és foglalkoztatja dolgozók ezreit. Szerinte az új IC-kocsik forgalomba állítása is előremutató fejlesztés,
a MÁV olyan közlekedési alternatívát tud majd kínálni, aminek köszönhetően sokan a környezet- és utasbarát közlekedési lehetőséget részesítik majd előnyben.
Az új IC-kocsikról szólva Kormányos László, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgató-helyettese kifejtette, ezek a teljes keleti országrészben kör- és IC-járatokban közlekednek. A tavaszi menetrend-módosítás több vonalon előnyös változást hozott az utasoknak, az új vagonok forgalomba állításával a vasúttársaság célja pedig az, hogy a teljes IC-hálózaton kiszámítható és jó minőségű szolgáltatást kínáljon, versenyképes alternatívát nyújtva az egyéni közlekedéssel szemben.