A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 677,96 pontos, 1,39 százalékos csökkenéssel, 48 117,72 ponton zárt tegnap. A részvénypiac forgalma 27,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta: a Budapesti Értéktőzsde kereskedése illeszkedett a nemzetközi befektetői hangulathoz. A tőzsdeindexet a Mol és az OTP húzta le. A Mol részvényeinek csökkenése az európai olajszektor mérséklődését követte, míg az OTP az esés ellenére is felülteljesített az európai bankszektorhoz képest. A Mol árfolyama 3,09 százalékkal, a bankpapíré 2,27 százalékkal esett, 6,6, illetve 15,7 milliárd forintos forgalomban.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/vCSwqobaIw9TsPdUqgtaI7Z2yD52CBeCWGQYahbEEhk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdlNTE3NzJmZGRmOTRmMDc5MzJiYzQ0N2EwMjg3ZTYw.jpg)
Fontos részleteket árult el Nagy Márton a kínai hitel felvételéről
A nemzetgazdasági miniszter jelezte, hogy a hitelt főként infrastrukturális fejlesztésekre költik.