Nem szabad még egyszer elkövetni azt a hibát, mint a 2008. évi nemzetközi pénzügyi válság idején. Vagyis

Történelmi csúcs a hitelpiacon
A személyi kölcsönök piacán is történelmi szint közelébe értünk.
Nem szabad még egyszer elkövetni azt a hibát, mint a 2008. évi nemzetközi pénzügyi válság idején. Vagyis
nem arra kell törekedniük az egyes nemzetállamoknak – így hazánknak sem –, hogy minél előbb rendezzék a fiskális problémáikat,
hanem arra, hogy költségvetési kiadásokkal támogassák a beruházásokat, teremtsenek minél több munkahelyet és pótolják az elveszett kapacitásokat – jelentettet ki Varga Mihály kedden Varsóban a visegrádi együttműködés (V4) pénzügyminisztereinek ülését követő online sajtótájékoztatón. A Pénzügyminisztérium első embere aláhúzta: most nem a tartalékolás, hanem az újraindítás ideje van, a támogatások túl korai visszavonása lassítaná a kilábalást, komoly kockázatot jelentene a családokra, a vállalatokra és összességében a gazdaságra.
A V4 országokra összességükben igaz, hogy a nemzetközi koronavírus-járvánnyal való versenyfutásból mind ezidáig győztesen kerültek ki. Meghaladtuk az európai uniós gazdasági növekedését és már az idei év végére jó esélyünk van arra – Magyarországnak biztosan –, hogy elérjük a 2019-es, azaz a koronavírus kitörése előtti állapotokat a gazdaságban – hangsúlyozta Varga Mihály. A pénzügyminiszter megjegyezte: a bruttó hazai termék, azaz
a GDP harminc százalékát megközelítő gazdaságvédelmi intézkedések mellett is a költségvetési hiány Magyarországon az uniós átlagnak megfelelően alakult, az államadóssági ráta pedig jóval az alatt maradt.
– A V4-ek országai már a gazdaság újraindításán dolgoznak. Folytatni és fokozni kell azt a hatékony együttműködést, amelyet a koronavírus-járvány kirobbanása óta Közép- és Kelet-Európa négy tagállama sikeresen menedzselt már eddig is – utalt rá a magyar pénzügyminiszter. Megjegyezve, hogy bár még készült el valamennyi országnak a 2022-es esztendőre szóló éves költségvetése, az biztos, hogy az adóemelés sehol nem kecsegtet kedvező kilátásokkal. Így a digitális adózással kapcsolatos szabályozások esetén Magyarország elutasít minden olyan kezdeményezést, amely adóemelési szándékra utalna – nyomatékosította Varga Mihály.
Az ülésen az egyes tagországok résztvevői – Varga Mihály mellett Tadeusz Kościński, Lengyelország pénzügyminisztere, Alena Schillerová, Csehország pénzügyminisztere, valamint Marcel Klimek, Szlovákia pénzügyminiszter-helyettese áttekintették a gazdasági újraindítás eddigi eredményeit, a kilábalás feladatait és azok minél hatékonyabb összehangolási lehetőségeit is.
A személyi kölcsönök piacán is történelmi szint közelébe értünk.
Heti gazdasági összefoglaló.
A vízmegtartási programoknak köszönhetően 178 millió köbméter víztöbblettel számolhatunk.
Sok vállalkozást a törvény által kötelezően előírt közzétételi listára felkerülés érint a leghátrányosabban
A személyi kölcsönök piacán is történelmi szint közelébe értünk.
Heti gazdasági összefoglaló.
A vízmegtartási programoknak köszönhetően 178 millió köbméter víztöbblettel számolhatunk.
Sok vállalkozást a törvény által kötelezően előírt közzétételi listára felkerülés érint a leghátrányosabban
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.