
Fotó: Reuters/Steve Nesius
Musk 2004-ben beszállt az egy évvel korábban alapított Tesla Motors autógyártó startupba, amelynek főrészvényese és elnöke lett. A cég elektromos autók, valamint akkumulátoros termékek és napelemes tetők tömeggyártásával foglalkozik, és az alapítása óta eltelt közel két évtized alatt – piaci tőkeértékét tekintve – a világ legnagyobb autógyára lett, értékesebb, mint a Ford és a General Motors együttesen. Musk felügyeli a vállalat termékeinek teljes termékfejlesztését, mérnöki munkáját és tervezését. A Tesla és a SpaceX munkája 2018 februárjában összeért: a Falcon Heavy óriásűrhajó egy meggypiros Tesla Roadstert vitt magával a világűrbe, hogy a Nap körüli pályára állítsa.
A jármű, a vezetőülésbe kötött, űrruhás bábuval valószínűleg több tízmillió éven át az űrben marad, mielőtt rázuhan a Földre vagy a Vénuszra.
Musk a kriptovalutáknak is híve, a Tesla autókat bitcoinért is meglehet venni, a vállalkozó egy-egy tweetje alaposan megrángatja az árfolyamot.
Musk kifogyhatatlan az ötletekből, 2013-ban a szárazföldi tömegközlekedést forradalmasító Hyperloop tervét tette közzé, 2015-ben megalapította a mesterséges intelligencia kutatásával foglalkozó OpenAI céget. 2017-ben támogatta a Neuralink nevű vállalkozást, amely az emberi agyba beültethető eszközöket kíván létrehozni, ugyanebben az évben megalapította a The Boring Company nTIevű céget, amely alagutak fúrásával és építésével foglalkozik az utcai forgalom csökkentése érdekében. 2021-ben az éghajlatváltozás elleni küzdelem jegyében a szén-dioxid légkörből való kivonását célzó, százmillió amerikai dollár összdíjazású, négy évig tartó versenyt hirdetett meg XPrize elnevezéssel.

Fotó: Reuters
Muskot, aki 2021-re a világ leggazdagabb embere lett, szokták Igazi Vasembernek is nevezni, egyrészt mert sok dologban hasonlít a képregényhősre (egy mondat erejéig fel is tűnt a filmtrilógia második részében), másrészt kifogyhatatlan energiái és ambíciói miatt.
Ahogy egy interjúban elmondta, amióta csak elolvasta Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak című művét, azóta arról álmodik, hogy az emberiséget egy szép napon eljuttatja a Marsra, és a jelek szerint mindezért keményen dolgozik.
Az érem másik oldala, hogy sokan vádolják tisztességtelen üzleti praktikákkal, az amerikai tőzsdefelügyelet 2018-ban egy, a Tesla jövőjét illető és részvényeinek árfolyamát befolyásoló Twitter-üzenete miatt húszmillió dollárra bírságolta meg és távoznia kellett a Tesla igazgatótanácsának éléről is.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!