A fővárosba várják a magyarokat az ország születésnapján

A turizmus elementáris érdeke a budapesti vendégforgalom ösztönzéséről szóló együttműködés, ezért a Magyar Turisztikai Ügynökség az augusztus 20-i hosszú hétvégén minden idők legnagyobb és leglátványosabb tűzijátékával, és fővárosszerte élmények gazdag kínálatával várja a magyarokat Budapestre, az ország hatalmas, közös születésnapi ünnepségére. Az államilag finanszírozott Szent István napi programsorozat a belföldi vendégforgalmat támogatja a fővárosban, miközben az események lebonyolítása több tízezer embernek ad munkát.

2021. 07. 15. 11:38
Az eddigieknél nyolcszor-kilencszer több rakétát lőnek majd fel Fotó: Lakatos Péter Forrás: MTI/Lakatos Péter
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ünnep alatt számos rakparti épületet megvilágítanak fényfestéssel, és – tisztelegve az Eucharisztikus Konferencia előtt – a keresztet is megjelenítik, drónokkal. Ugyancsak eddig nem látott repülőgép-felvonulás is lesz a Duna fölött, míg – az ünnepnapon megszokott hagyományos ünnepi eseményeken túl – a hét végéig összesen 17, önmagában is vendégek tömegeit vonzó ingyenes rendezvény várható a Vörösmarty tértől a Tabánig, a Városligettől a Várkert Bazárig, szerte Budapesten.

Mérsékelt árak

Guller Zoltán arról is beszélt, hogy jogszabályi rendelkezés szerint az állami ünnep lebonyolítása érdekében minden év augusztus 15. és 22. között a fővárosi világörökségi helyszínek közterületi célú használatáról az MTÜ dönthet, függetlenül attól, hogy az év többi részében önkormányzati hatáskörben diszponálnak-e az adott területen. Guller Zoltán hangsúlyozta: a Budapestre látogató magyaroknak nem kell attól tartaniuk, hogy a rendezvények árszínvonala vetekszik majd a korábban a külföldiekre szabott vásári árakkal, mivel gondoskodnak a megfizethető tarifákról – például a Szent István napi sör 450 forintba kerül majd. Várható az is, hogy a szálláshelyek és a szolgáltatók kifejezetten erre az alkalomra a belföldi pénztárcákhoz szabott ajánlatokkal rukkolnak elő.

(Borítókép: Tűzijáték az égen. Fotó: MTI/Lakatos Péter)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.