– Magyarország kiemelt célkitűzése valamennyi szervezet gazdálkodása átláthatóságának növelése – olvasható Orbán Balázs közösségi oldalán.
– A jelentős anyagi erőforrással rendelkező szervezetek komoly befolyást tudnak gyakorolni a közéletre, így a részükre nyújtott pénzügyi támogatások átláthatóságának növelése közérdek, amit az Európai Bíróság a korábbi magyar szabályozás vizsgálata során is megerősített – fejtette ki az államtitkár.

– A héten megjelent szabályozás is ezt a közérdekű célt szem előtt tartva született, és az átláthatóság érdekében szűkíti a névtelen támogatások körét, miközben nem célja a más szervezetekre, például a pártalapítványokra vonatkozó szabályokhoz képest szigorúbb szabályok megalkotása.
Ezért arról tudok tájékoztatni mindenkit, hogy a kormány a rendelet módosításával egyértelművé fogja tenni, hogy az eddigiekhez képest ugyanolyan feltételek mellett lesz biztosított a jövőben is az 500 ezer forint alatti adományok felajánlása, miközben a nagyobb összeget adományozók esetében erősödik az átláthatóság követelménye – olvasható a politikus bejegyzésében.