A negyedik hullámtól való félelem alakítja a várakozásokat

A gazdasági kilátások javulására akkor lehet számítani, ha a piaci szereplők azt látják, hogy a következő járványhullámok során már nem rendelnek el a korábbiakhoz hasonló korlátozásokat.

Horváth Éva
2021. 08. 19. 18:41
Miklósvár, 2014. június 19. Köményes pálinka az egyik Kálnoky Vendégházban a Kovászna megyei Miklósváron 2014. június 17-én. Kálnoky Tibor és családja a 2000-es évektől él Székelyföldön, ahol családjának a középkortól fogva jelentős birtokai voltak. A gróf vendéglátás céljából hagyományos székely parasztházakat újít fel a kor igényeinek megfelelő, modern fürdőszobával. A vendégházakba elsősorban Angliából és Nyugat-Európából érkeznek csoportok, hogy megismerkedhessenek az Erdélyben még élő paraszti kultúrával és az érintetlen természettel. MTI Fotó: Beliczay László Fotó: Beliczay László
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Júliushoz képest csökkent azok aránya, akik kevesebb mint egy százalékkal tudták emelni áraikat, míg az öt százalék feletti mértékben drágítók aránya majdnem öt százalékra ugrott. Miközben alig változott azonban azok aránya, akik egy-két vagy négy-öt százalékkal emelték áraikat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.