Az OTP Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken publikálta a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti jelentését, amely alapján a bankcsoport korrigált konszolidált adózott eredménye idén a harmadik negyedévben 127,3 milliárd forint volt, egy százalékkal kisebb az előző negyedévinél, és nyolc százalékkal magasabb az egy évvel ezelőttinél.
Az alacsonyabb negyedéves adózott eredmény oka a magasabb negyedéves kockázati költség, ami részben egyedi tételekkel, részben módszertani változásokkal magyarázható, mindeközben a hitelportfólió minősége továbbra is stabilan alakult. Az elemzők a bank által készített konszenzus szerint éves összevetésben kilenc százalékkal nagyobb, 124 milliárd forintos konszolidált számviteli adózás utáni eredményt vártak.
Az első kilenchavi konszolidált adózás utáni nyereség 335,321 milliárd forint lett, ami 78 százalékkal magasabb az előző évinél. A konszolidált korrigált adózott eredmény 373,578 milliárd forintot tett ki, ez 61 százalékos éves növekedésnek felel meg. A jelentés szerint az első kilenc hónapban 38,3 milliárd forintnyi korrekciós tétel terhelte a számviteli eredményt adózás után. Ebből 7,2 milliárd forint a harmadik negyedévben jelentkezett.
Az év első kilenc hónapjában a bankcsoport az előző évinél 22 százalékkal nagyobb, közel 483,5 milliárd forintnyi konszolidált működési eredményt ért el. A kilenchavi bevételek dinamikusan, tíz százalékkal nőttek éves szinten, ezen belül a nettó kamateredmény nyolc százalékkal, a díj- és jutalékeredmény ezt meghaladó mértékben, 13 százalékkal bővült, míg az egyéb nem kamatjellegű bevételek 23 százalékkal ugrottak meg egy év alatt.
Csoportszinten alapvetően kedvezően alakultak a folyamatok az elmúlt kilenc hónapban. A menedzsment várakozása alapján az év eddig eltelt időszakában tapasztalt
11 százalékos teljesítő (Stage 1+2) hitelállomány növekedés alapján a hitelportfólió éves növekedése 15 százalék körül alakulhat árfolyamszűrten.
Feltételezve a kedvező kockázati trendek folytatódását a korrigált tőkearányos megtérülés (ROE) 2021-ben 18–20 százalék között alakulhat. Az OTP Bank vezetése elkötelezett az osztalékfizetés mellett, ami magában foglalja a 2019–2020 utáni évekre számított és a szavatoló tőkéből már levont 119 milliárd forintnyi osztaléktömeg kifizetését is. A 2021-es pénzügyi év után fizetendő osztalékra eddig 64,8 milliárd forintot vonnak le, ami nem tekinthető indikációnak a menedzsment részéről a 2021. év után fizetendő osztaléktömegre; azt az Európai Bizottság (EU) rendeletének megfelelően határozták meg.