Az első folyósításra 2017-ben került sor, majd a következő két esztendőben is érkezett ilyen címen pénz az idősekhez. Tavaly a koronavírus-válság idehaza is gazdasági visszaesést okozott, nyugdíjprémium pedig a törvény szerint csak akkor jár, ha a gazdaság bővülése eléri a 3,5 százalékot. Az idei kifizetés ugyanakkor különlegesnek nevezhető – erről beszélt nemrégiben a Mediaworks Hírcentrumának a pénzügyminiszter helyettese.
Tállai András elmondta: a gazdaság jó teljesítménye miatt döntött úgy a kormány, hogy minden nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy egységesen nyolcvanezer forintot kap prémium címén. A lépés annyiban rendkívüli, hogy a törvény szerint ennél nagyobb összeget az állam nyugdíjprémium címén nem folyósíthat a jogosultaknak.
S annyiban is különleges a mostani helyzet – folytatta –, hogy a jogszabály alapján több mint négyszázezer embernek kisebb összeg járt volna. A gazdaság teljesítményéből azonban, ha lehet, mindenkinek részesülnie kell, ezért valamennyi nyugdíjas a legmagasabb összeget kapja.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!