– mondta Arndt Ellinghorst, a Bernstein elemzője a Bloombergnek. Teljesen más véleményen vannak azonban a szakszervezetek, illetve az autógyártástól függő német tartományok vezetői. Nem közismert, de Alsó-Szászország szövetségi tartomány az autógyártó részvényeinek húsz százalékát birtokolja, és általában a munkások érdekei mellett áll ki, mivel a helyi alkalmazottak közül sokan egyben szavazópolgárok is. Stephan Weil, az állam miniszterelnöke ellenzi a VW rapid elektrifikációs terveit és a vele járó megszorításokat.
Másfelől Diess számára komoly feladat, hogy
versenyre keljen a Teslával, amely hamarosan megkezdi a termelést mindössze kétórás autóútra a VW központi gyárától. A német csúcsmenedzser egyébként közismert Tesla- és Musk-rajongó,
a német gyártó gyökeres átalakításakor az amerikai e-autó-innovátor nyomdokait kívánja követni. Tavaly a VW 73 milliárd euróra emelte az elektromos autókra és szoftverekre szánt forrásokat a gördülő ötéves kiadási tervében.
A VW részvényei szárnyalásba kezdtek, miután a Handelsblatt a minap arról számolt be, hogy a Porsche és a Piëch család az autógyártó részesedése egy részének eladását fontolgatja a Porsche sportautó-leányvállalat külön tőzsdei bevezetésének támogatása érdekében. A Handelsblatt szerint több bank és tanácsadó már aktívan dolgozik az ügyleten. A Volkswagen piaci értékét rövid időre 150 milliárd euró közelébe emelő márciusi nagy erősödése óta a részvények ismét visszaestek. A VW papírjai 24 százalékot erősödtek idén, ami kevesebb, mint a Daimler ugyanebben az időszakban elért 53 vagy a Tesla 43 százalékos előrelépése, amelynek révén az amerikai elektromos autók úttörőjének értéke több mint egymilliárd dollár.
Borítókép: felkerül a márkajel egy új gépkocsi orrára (Fotó: Reuters/Matthias Rietschel)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!