a rezsicsökkentés a nyugdíjasoknak átlagosan 300-400 ezer forint megtakarítást jelent évente.
– Az utóbbi idők nyilatkozatai szerint a baloldal a rezsicsökkentést ugyanúgy károsnak tartja, mint a 13. havi nyugdíjat. Fennáll a veszélye, hogy egyszerűen elvennék, eltörölnék mind a kettőt – vélekedett Tállai András, majd arról beszélt: a feltételezésnek az ad szomorú alapot, hogy ezt a baloldal egyszer már megtette. – Gyurcsányék voltak a legnagyobb rezsiemelők Magyarországon, és ők szüntették meg 2009-ben a 13. havi ellátást. Nyugdíjprémiumot ugyanakkor egyszer sem fizettek. Ők ilyenek – mondta. Az államtitkár szerint jó, ha ezt senki nem felejti, amikor azon gondolkodik, hova tegye az ikszet tavasszal a szavazólapon.
Mikor utalják a nyugdíjat? Tájékoztatót adott közre a minap a Magyar Államkincstár arról, hogy az adott hónapokban a jogosultak mikor kapják meg a bankszámlájukra a járandóság havi összegét. Eszerint a nyugdíjak és a nyugdíjszerű ellátások kifizetése, jóváírása – várhatóan – minden hónap 12-én történik majd meg, ám akadnak kivételek. A tájékoztató szerint februárban, márciusban és novemberben 11., péntek lesz a kifizetés napja, júniusban pedig 10-én, szintén pénteken érkezhet meg az összeg. Decemberben 2-ra időzítik a nyugdíjak folyósítását, hiszen az év utolsó hónapjában rendre – ahogy például tavaly is – korábban utalják a nyugdíjakat. Tájékoztatójában az államkincstár két fontos szempontra is felhívta a figyelmet. Az egyik, hogy a megadott utalási dátumok tájékoztató jellegűek. A másik, hogy a nyugdíjak postai kézbesítése más menetrend szerint történik, ez ügyben a Magyar Posta Zrt. úgynevezett nyugdíjkifizetési naptárja igazíthatja el az érintetteket. Bár a kincstár külön nem tért ki rá, tudható a két extra juttatás, a 13. havi nyugdíj és a nyugdíjprémium kifizetésének ideje is. Előbbi a februári nyugdíjkifizetéssel érkezik majd meg, utóbbi pedig novemberben. Érdemes megemlíteni: a nyugdíjprémium kifizetése annyiban nem automatikus, hogy a juttatás csak akkor illeti meg az időseket, ha a gazdaság növekedése meghaladja a 3,5 százalékot. Az előrejelzések szerint ezzel idén nem lesz probléma, a Pénzügyminisztérium ugyanis – miként arról Varga Mihály tárcavezető a Mediaworks Hírcentrumának beszámolt – 5,9 százalékos bővülést vár 2022-ben.
Borítókép: Nyugdíjasok sétálnak a fővárosban (Fotó: Teknős Miklós)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!