A csok vidéki változata nem titkoltan egyfajta kísérlet, hiszen olyan apróbb falvakba próbál életet lehelni, ahonnét korábban jellemzően elvándoroltak a fiatalok.
S bár 2019 nyarán deklaráltan hároméves időtávra vezették be, Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos már akkor arról beszélt, hogy figyelni, elemezni fogják a falusi csok demográfiai hatását, és ha beválik, akkor jöhet a folytatás.

Babaváró házasok
Szintén 2019 júliusától érhető el a babaváró támogatás, amely azért kívánkozik az otthonteremtési támogatások sorába, mert felmérések szerint tízből hat-hét házaspár lakáscélra fordítja a szabad felhasználású, kamatmentes hitelként igényelhető, akár tízmillió forintot. Éppen ezért a babaváró támogatás kétségkívül az egyik legnépszerűbb családtámogatási forma, amelyet minden olyan házaspár igényelhet, ahol a feleség 18 és 41 év közötti. A kamatmentes hitel törlesztését az első gyermek születése esetén három évre felfüggesztik, a másodiknál a tartozásból hárommillió forintot elengednek és újabb hároméves felfüggesztés jön, a harmadik gyerek születésével pedig megszűnik a tartozás. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy
ha egy házaspár a várandósság 12. hete után igényli a babavárót, majd a gyermek születése után három éven belül megszületik a második gyermeke, s újabb három éven belül a harmadik, akkor egyetlen fillért sem kell visszafizetnie a tízmilliós összegből.

A babaváró támogatás egyik legfontosabb feltétele, hogy kizárólag házasok igényelhetik – ez a kitétel pedig nagyban hozzájárult a házasságkötések számának jelentős növekedéséhez. Míg a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint folyamatos csökkenés után 2010-ben 35 500 házasságkötés történt, tavaly kétszer annyi, 72 ezer pár lépett frigyre. Jelen állás szerint a babaváró támogatást az év végéig tudják igényelni a fiatal házasok.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!