Bár az orosz piacra már évek óta egyetlen kilónyi európai uniós zöldség vagy gyümölcs sem kerülhet, az orosz–ukrán konfliktus így is komoly hatással van az ágazat működésére. Az elmúlt időszakban jelentősen megemelkedtek a termelők költségei, az energia és az egyéb input anyagok ára már a háború kitörése előtt is fejfájást okozott a gazdáknak, a fegyveres konfliktus azonban tovább fokozta a helyzetet. Az áremelkedésen felül ráadásul bizonyos termékek esetében hiánytól is tartani kell, ami tovább erősíti a bizonytalanságot az ágazatban. Apáti Ferenc, a Magyar Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet, a FruitVeB elnöke lapunknak elmondta: a termelési költségek egy év leforgása alatt összességében 25-50 százalékkal emelkedtek. A legkisebb mértékben a munkabérek nőttek, a húszszázalékos béremelés szinte eltörpül a műtrágya, a növényvédő szerek vagy az energiahordozók drágulása mellett.
Ez utóbbi esetében némi versenyelőnyt jelent a magyar hajtató kertészeteknek, hogy a nyugat-európai versenytársaikkal ellentétben jóval kisebb mértékben függenek a földgáztól. Itthon ugyanis főként termálenergiát használnak az üvegházak és a fóliasátrak fűtésére, miközben Nyugat-Európában a hajtatott termesztés javarészt földgázra van alapozva. Apáti Ferenc szerint ugyanakkor egyelőre korai lenne azt megmondani, hogy mekkora előnye származik majd ebből a hazai termelőknek hosszabb távon.
A költségek emelkedése és az ágazatban érzékelhető bizonytalanság a termelői kedvre is hatással van. – A szántóföldi növények esetében jelentős áremelkedés ment végbe, az idén pedig további drágulás várható. A gabona- és olajnövények jövedelemtermelő képessége nagyon magassá vált, amivel e kultúrák a szabadföldi zöldségek nagyon erős konkurenciájává váltak – hívta fel a figyelmet a FruitVeb elnöke.
Apáti Ferenc szerint a tőkére, a munkára vagy a termelési kockázatokra vetítve a gabona- és olajnövény-termesztés jövedelmezősége jelenleg jobb, mint számos szabadföldi zöldségtermesztési ágazaté, így számos zöldségkultúrában a termőterület tíz-húsz százalékos visszaesésétől tartanak az ágazatban. A bizonytalanság a beruházásoknál is érzékelhetővé vált.