A miniszter a tárca közleménye szerint a nemzeti ünnep kapcsán arról beszélt, hogy 1956. október 23. mindenki szabadságát jelenti, azoknak a szabadságát, akik magukat nem pusztán egyénként, de közösségként, sőt nemzetként határozzák meg, ragaszkodnak a nyelvükhöz, egyedülálló kultúrájukhoz, és hazának élik meg szülőföldjüket, határon innen és túl.
Agrárminisztérium: Ma is szükség van az 1956-os hősök hitére
1956 egy igazodási és különleges erkölcsi, szellemi tájékozódási pont az egész magyar nemzet számára – jelentette ki Nagy István agrárminiszter az 1956. évi forradalom és szabadságharc emléknapja, október 23-a alkalmából rendezett ünnepségen kedden a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.

A tárcavezető rámutatott, hogy a magyar mezőgazdaság a kihívások ellenére folyamatosan biztosítja a lakosság jó minőségű, biztonságos élelmiszerrel való ellátását, miközben emelkedett a kibocsátás és az agrárexport.
Az agrárium nemzetstratégiai ágazat lett, amelyben a siker egyik záloga az ágazati szereplők közötti összefogás – hangsúlyozta.
Kitért arra is, hogy a történelmi léptékű aszály, a közelünkben dúló háborús konfliktus és az elhibázott uniós politika hatására kibontakozó gazdasági és energiaválság sem akadályozza a magyar agráriumot a helytállásban.
Nagy István az ünnepség keretében kitüntetéseket adott át.
Kiemelte: a napjainkra jellemző rendkívüli időkben különös súlya van annak, ha szép számmal akadnak olyanok, akik minden nehézség ellenére hisznek magukban, és tudásukat felhasználva kiemelkedő munkát végeznek.
A díjazottak teljesítménye nemcsak őket és a szűkebb környezetüket gazdagítja, hanem az egész nemzetet szolgálja a példamutatásukon keresztül – szögezte le a tárcavezető a közlemény szerint.
Borítókép: Nagy István agrárminiszter (Forrás: Facebook/Nagy István)
További Gazdaság híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
„Segítünk elindulni” – az MBH Bank szakértője az Otthon Start Programról
A saját otthon megteremtése sokak számára egy új életszakasz kezdetét jelenti, amely pénzügyi és személyes szempontból is komoly mérföldkő.

Több mint négymilliárd forintból újul meg a Keleti pályaudvar, összegyűjtöttük, milyen fejlesztéseket végeznek a MÁV szakemberei
A felújításnak köszönhetően jelentősen csökken a meghibásodások, az üzemzavarok száma, és a vonatok pontossága is javul majd.

Beindult az ingatlanfejlesztés – jó hír a gazdaságnak
Az Otthon start programmal az ingatlanfejlesztők is eredményesebbek lehetnek.

Gyermekenként akár hatvanezret is lehet spórolni
Indul a suli, nem mindegy, mennyi marad a pénztárcában.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk