Csillagászati összegek
A Faz.de tudósítása szerint az intézkedés forrásigénye
mintegy kilencmilliárd euró, ami 400 forintos árfolyammal számítva 3600 milliárd forint.
Mindezt a gazdasági stabilizációs alapból finanszírozzák, amit kétszázmilliárd euróval töltött fel a német vezetés.
A gázfogyasztók egyedi kedvezményét úgy kell kiszámolni, hogy az adott szolgáltató által szeptemberben becsült éves fogyasztást veszik alapul, majd ennek a tizenketted részét. Ezt pedig felszorozzák a decemberben érvényes kilowattóraárral. Ezenfelül a gázszámla egyéb tételeinek is megtérítik a tizenketted részét.
Ezzel még nem ért körbe a mentőöv
A decemberi intézkedés után 2023 elején újabb lépéseket tesz a kormány a rezsiválság enyhítésére. A terv szerint márciustól ársapkát kap a gáz és távhő, ami visszamenőlegesen, februártól érvényes.
Ez azt jelenti, hogy 2024. április 30-ig a gázfogyasztóknak a becsült éves fogyasztásuk nyolcvan százalékát kilowattóránként 12 centért kell megkapniuk.
A távhőfogyasztók esetén az árplafon 9,50 cent. Fontos tisztában lenni azzal, hogy mindez egy ösztönző mechanizmus, tehát a fogyasztók továbbra is a magas árat fizetik majd a szolgáltatóknak, és utólagosan számolnak el maximalizált egységárral. Ezzel annak vennék elejét, hogy az energiafelhasználás megnövekedjen – tette hozzá a lap.
Az eredeti cikk ITT olvasható.
Borítókép: Olaf Scholz (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!