– A berlini kormány továbbra is blokkolja, hogy a Siemens Energy a korábbi megállapodások értelmében leszállítsa az irányítási rendszert az új paksi reaktorblokkokhoz, miközben a német vállalat konzorciumi partnere, a francia Framatome esetében már megtörtént a jóváhagyás – jelentette ki kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Párizsban.
A tárcavezető a francia energiaügyi miniszterrel, Agnes Pannier-Runacher-vel folytatott egyeztetését követően kulcsfontosságúnak nevezte Magyarország hosszú távú energiabiztonsága szempontjából a paksi bővítést. Kiemelte, hogy az irányítási rendszert ehhez egy német–francia konzorcium szállítja, azonban mivel ez ma kettős felhasználású technológiának számít jogi szempontból, ezért a jelenlegi európai szabályozási környezetben az adott nemzeti exporthatóságnak kell engedélyeznie a polgári felhasználást is, ami Franciaország esetében már megtörtént, Németország esetében azonban még nem.
– A franciák teljes mértékben észszerűen, pragmatikusan, racionálisan állnak ehhez a kérdéshez, nem politikai vagy ideológiai megközelítést alkalmaznak. A fizikai valóságból indulnak ki, a fizikai valóság pedig az, hogy a nukleáris energia igenis fenntartható, olcsó, környezetkímélő és hatékony módja az energia-előállításnak. Ráadásul a jelenlegi rendkívül ingadozó, észszerűtlenül magas árakat hozó nemzetközi energiapiaci környezetben egyfajta biztonságot is ad – hangsúlyozta.

Forrás: Facebook
– Ezzel szemben német kormány továbbra is blokkolja, hogy a Siemens Energy a már leszerződött irányítási rendszert leszállítsa a paksi atomerőműhöz. Ez a szuverenitásunkkal szembeni támadásnak is minősíthető, hiszen az energiaellátás biztonsága szuverenitási kérdés, az energiamix összeállítása nemzeti hatáskör – húzta alá a távirati iroda ismertetése szerint.
– A német kormány két tagjának, a gazdasági miniszternek és a külügyminiszternek, akiknek engedélyezniük kellene a szállítást, semmifajta jogi alapjuk nincsen arra, hogy ezt a szállítást blokkolják és veszélybe sodorják Magyarország jövőbeni energiaellátásának biztonságát – tette hozzá.
Szijjártó Péter kijelentette, hogy stratégiai egyetértés van Magyarország és Franciaország között az atomenergia fontosságát illetően, és ez most a kétoldalú együttműködés legsikeresebb területe. Majd emlékeztetett, hogy a két ország együtt küzdött a nukleáris energiát érő diszkrimináció ellen és azért, hogy az Európai Unió fenntarthatóként ismerje el az atomenergiát.