Több mint háromszázezer autót hív vissza a Tesla

Az amerikai közúti közlekedés biztonságáért felelős hivatal (NHTSA) közlése szerint a sofőrtámogató rendszer nem felel meg a közlekedésbiztonsági jogszabálynak és baleseteket okozhat.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2023. 02. 17. 11:33
Grünheide, 2023. január 3. A Tesla amerikai elektromosjármû-gyártó elsõ európai gyára a Berlin melletti Grünheidéban 2023. január 3-án. A gyárban hetente 2000 elektromos autó készül. MTI/EPA/Filip Singer Fotó: Filip Singer
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amerikai hatóságok nyomására szoftverfrissítés idejére visszahívja teljes önvezető rendszerrel felszerelt 362 ezer autóját a Tesla

– derült ki a csütörtökön megjelent dokumentumokból.

A hatóság álláspontja szerint a sofőrtámogató rendszer megengedi, hogy az általa navigált jármű átlépje a sebességhatárt, valamint törvénytelen, illetve kiszámíthatatlan módon hajtson be kereszteződésekbe, megnövelve az ütközés kockázatát.
A Tesla vitatja a közlekedésbiztonsági szervezet megállapításait, de közölte, hogy teljesíti a kérést.
Ugyanakkor a cég szerint nincs tudomás arról, hogy a visszahívás által érintett járművek esetében a kifogásolt hiányosság bármilyen sérüléshez, vagy halálesethez vezetett volna.
A rendszert illetően összesen 18 alkalommal kértek garanciális intézkedést – áll a közleményben.

A texasi székhelyű autógyártó bejelentette, hogy önvezető szoftverrendszerét távoli eléréssel frissíti az érintett járművek esetében, amelyek 2016 és 2023 között gyártott modellek.

Az NHTSA több vizsgálatot folytat az elektromos autóiról ismert gyártó ellen annak önvezető technológiája miatt, állítólagos balesetek miatt.
Borítókép: A Tesla első európai gyára Németországban (Fotó: MTI/EPA/Filip Singer)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.