Az árstop bevezetése óta folyamatosak a fogyasztóvédelmi ellenőrzések, ezekben több mint egymilliárd forint bírságot szabtak ki a hatóságok, ez a szám azt üzeni a boltoknak, hogy nem érdemes trükközni – hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő sajtótájékoztatón pénteken Budapesten. Ismertette, hogy az árstop bevezetése óta két kiemelt ellenőrzést tartottak a fogyasztóvédők.
Az elsőnél 468 vizsgálatot folytattak le, a kiszabott bírság összege lassan eléri a 350 millió forintot, ami még nem jelenti a végleges számot, mert további hetven eljárás folyamatban van. Az árstop második kiemelt ellenőrzése május 8. és 14. között zajlott. Ennek során 519 ellenőrzést végeztek, és már most megállapítható, hogy 110 esetben előfordult jogsértés, ebből 61 olyan üzlet volt, amely az első után a második razziában is fennakadt a rostán, további 176 ügynél folyamatban van a tényállás megállapítása, ezekben az esetekben is lehet jogsértés.
A sajtótájékoztatón Szentkirályi Alexandra kifejtette, az orosz–ukrán háború miatt megborult a gazdasági helyzet Európában, így Magyarországon is, ezt tetézte az elhibázott brüsszeli szankciók okozta kár. Hozzátette, a két tényező hatására elszabadult az infláció, megnőttek az energiaárak, mindez begyűrűzött az élet összes területére.
A magyar kormány meghozta az intézkedéseket, hogy a magas infláció ellen megvédje a magyar családokat és vállalkozásokat. Ezek eredményeként az elmúlt hónapok inflációs adatai azt mutatják, hogy trendszerűen, folyamatosan és látható mértékben elkezdett csökkenni az infláció. Szeretnénk elérni, hogy az infláció év végére egy számjegyű legyen
– mondta Szentkirályi Alexandra.
A kormányszóvivő elmondta, hogy az árstop szabályait ismételten megsértők akár boltbezárásra is számíthatnak, de nem ez az elsődleges cél, hanem az, hogy mindenki hozzájusson a megfelelő mennyiségű és megfelelő árú termékekhez a boltokban. A hatósági ellenőrzések folytatódnak, a kormány nem hagyja, hogy a boltok nyerészkedjenek a családokon – jelentette ki a kormányszóvivő.