Jól halad hazánk a nemzetközi klímavállalások teljesítésével

Lantos Csaba: A mostani helyzetben nem reális törekvés, hogy rövid időn belül elérjük a fosszilis energiahordozóktól való teljes függetlenséget.

Magyar Nemzet
2023. 07. 11. 15:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A magyar kormány hosszú évek óta elkötelezett a természet- és környezetvédelem ügye mellett. Ennek megfelelően messzemenően támogatjuk azt a munkát, amelyet az ENSZ az éghajlatváltozás hatásainak mérséklése, a veszélyek elhárítása, a megfelelő alkalmazkodás érdekében végez – hangsúlyozta Lantos Csaba energiaügyi miniszter a környezetvédelmi és energiaügyi miniszterek együttes informális tanácskozásán kedden a spanyolországi Valladolidban.

A szakminiszteri találkozó egyik fő célja az ENSZ soron következő, 28. Éghajlatváltozási Konferenciájának (COP28) előkészítése volt. Az idén novemberi ülésen a résztvevők megvitatják, elérhetők-e a 2015-ös párizsi megállapodásban rögzített vállalások az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérséklése, a globális felmelegedéshez való alkalmazkodás érdekében. A téma jelentőségét az általános megfontolásokon túl saját szempontunkból az is erősíti, hogy várhatóan a magyar soros uniós elnökség idejére esik majd a folytatás, a COP29 megrendezése.

A tanácskozáson Lantos Csaba elmondta, hogy Magyarország az elmúlt években komoly eredményeket ért el a klímaváltozás elleni küzdelem terén. Egyebek mellett 2010 óta közel 28 százalékkal csökkent hazánkban az egységnyi GDP előállításával járó üvegházhatásúgáz-kibocsátás. 2010 és 2021 között 7,7-ről közel 14 százalékra emelkedett a megújuló energiaforrások aránya a villamosenergia-felhasználás terén.

A miniszter rámutatott arra is, hogy a már több mint egy éve zajló háború és a nyomában járó energiaválság veszélybe sodorta az ellátás biztonságát, történelmi magasságokba növelte az energiahordozók világpiaci árát. A magyar energiapolitika válasza ezekre a kihívásokra az volt, hogy a hangsúlyt az ellátásbiztonságra, a megfizethető energiaárakra, a rezsicsökkentésre helyezte. Magyarország ugyanakkor kitart a klímacélok teljesítése és környezeti értékeink megóvása mellett is. Ezt tükrözi például a Nemzeti energia- és klímaterv folyamatban lévő felülvizsgálata, amely a korábbiaknál jóval ambiciózusabb célokat tűzhet ki a klímapolitika és a fenntarthatóság terén – olvasható az Energiaügyi Minisztérium közleményében.

Lantos Csaba a tanácsülésen kifejtette, hogy a magyar kormány elkötelezett az unió 2050-ig szóló közös klímasemlegességi célkitűzésének megvalósítása mellett is. 

Nem támogatjuk azonban, hogy Brüsszel az eredeti tervekhez képest jelentősen előrehozza a klímasemlegesség és a fosszilis energiaforrások kivezetésének céldátumát. A jelenlegi helyzetben ugyanis nem lehet reális törekvés, hogy rövid időn belül elérjük a fosszilis energiahordozóktól való teljes függetlenséget

– mondta. 

Megerősítette, hogy az atomenergiát megbízható és kibocsátásmentes, tiszta energiaforrásként érdemes kezelni, amely a megújulókkal párban nagyban hozzájárulhat a globális dekarbonizációs célok megvalósításához.

Borítókép: Lantos Csaba energiaügyi miniszter (Fotó: Kurucz Árpád)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.