Az államtitkár kiemelte, hogy a kormány 2023-ban egy számjegyűre csökkenti az inflációt, 2024-ben pedig helyre fogja állítani a gazdasági növekedést. Ennek érdekében döntöttek a Széchenyi-kártya-program folytatásáról is. Ezzel a vállalkozások 2024-ben is rendkívül kedvező feltételek mellett, a futamidő végéig fix, ötszázalékos kamat mellett vehetnek majd fel hitelt. Így új beruházások, fejlesztések valósulhatnak meg az ipar területén is.
– Az adatok felemás képet mutatnak. Éves alapon az ágazat termelését továbbra is jelentős csökkenés jellemezte, ebben azonban szerepet játszik a magas bázis, miután az ipari termelés tavaly szeptemberben érte el történelmi csúcsát – ismertette Regős Gábor. A Makronóm Intézet vezető közgazdásza felhívta figyelmet arra, hogy az egyes ágazatok kibocsátása jelentős eltéréseket mutat. Az exportra termelő szektorok több esetben növekedni tudtak, amelyben elsősorban a beruházások termőre fordulása játszik szerepet. Ezzel szemben a belföldi felhasználásra termelő ágazatok (például élelmiszeripar) az alacsony belső kereslet miatt kevesebbet állítanak elő, mint egy évvel korábban – természetesen a magas árak miatt ezeket a cégeket sem kell félteni.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!