Egyszerre fejleszti a magyar haderőt és a hadiipart a Honvédelmi Minisztérium

A cél az, hogy minél több magyar vállalat érjen el NATO-beszállítói minősítést.

Forrás: MTI2023. 11. 06. 12:13
SZALAY-BOBROVNICZKY Kristóf
Budapest, 2023. november 6. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter beszédet mond a védelmiipari beszállító-fejlesztési program budapesti konferenciáján a Bálna Honvédelmi Központban 2023. november 6-án. MTI/Kovács Attila Fotó: Kovács Attila
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A magyar haderőt ütőképessé, a hadiipart pedig versenyképessé kell tennünk, mert ez az ország biztonságának garantálása mellett a gazdaság növekedését is szolgálja – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter hétfőn, a védelmiipari beszállító-fejlesztési program konferenciáján.

A korábbi kormányok elhibázott katonapolitikája azt eredményezte, hogy a Magyar Honvédség leépült. 

– A 2010-es kormányváltás után azonban az Orbán-kormány felismerte, hogy a magyar emberek védelmének garantálásához a haderőt meg kell erősíteni,

 az önálló védelmi ipart pedig vissza kell építeni, ezért indult el 2016-ban a honvédelmi és haderőfejlesztési program, amelynek végrehajtása mellett a kormány továbbra is elkötelezett – hangsúlyozta a tárcavezető.

Kiemelte: mára a biztonsági helyzet megváltozott és folyamatos a migrációs nyomás az országon, így a haderő és védelmi ipar fejlesztéséről szóló, időben meghozott döntés mára helyzeti előnnyé, stratégiai lehetőséggé vált Magyarország számára.

Elmondta: a védelmi ipar fejlesztése érdekében számos nagyvállalattal kötöttek stratégiai megállapodást és hoztak létre vegyesvállalatot, például a Rheinmetall-lal, a Dynamit Nobel Defence-szel, az Airbus Helicoptersszel vagy a török Nurol Makinával.

A cél az, hogy a magyar tulajdonú vállalatok minél nagyobb arányban tudjanak bekapcsolódni a védelmi ipari fejlesztésbe és termelésbe, és minél több magyar vállalat érjen el NATO-beszállítói minősítést, hogy szakértelmével, tapasztalatával, innovatív ötleteivel hozzá tudjon járulni a nemzeti ellenálló képesség növeléséhez

– emelte ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A tárcavezető elmondta, ennek érdekében szervezték meg a beszállítófejlesztési programot és alakították ki a támogató intézményrendszert. A program pályázati rendszerben fog működni, a Focus Venture Zrt. kezelésében védelmi ipari tőkealap jön létre, a vissza nem térítendő támogatásokat pedig az N7 Zrt. keretein belül fogják kezelni – közölte az MTI.

A miniszter kiemelte: szeretnék elérni, hogy a védelmi iparágon belül a magyar beszállítói arány a mostani duplájára emelkedjen.

Borítókép: Szalay-Bobrovniczky Kristóf (Fotó: MTI/Kovács Attila)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.