Ennyivel emelkedhet jövőre a minimálbér

A munkaadók egyszeri százezer forintot is adnának a minimálbéreseknek év végéig a vártnál magasabb infláció miatt.

2023. 10. 05. 14:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár még csak most indulnak el a jövő évi minimálbérről szóló tárgyalások, ám a vállalkozói oldal hajlik rá, hogy teljesítse a szakszervezetek követeléseit – tudta meg a Világgazdaság. Szeptember végén a munkaadók és a munkavállalói oldal között egy kifejezetten konstruktív egyeztetés zajlott. Ennek része az idei évközi kompenzáció mellett a jövő évi minimálbér és garantált bérminimum emelése, illetve egy 2027-ig szóló bérfelzárkózási program koncepciója, amelyet a kormány elé is benyújtottak.

A portál úgy tudja, hogy a szakszervezetek és a munkavállalók között körvonalazódó megállapodás értelmében a vártnál magasabb infláció miatt év végéig egyszeri százezer forintot kapának a minimálbéresek, ami a munkaadók feltételei szerint adó- és járulékmentesen lenne kifizethető, például a Szép-kártyán.

Ezért azt kérik a kormánytól, hogy járuljon hozzá a kompenzáció terheihez. Mivel egyszeri fizetésről van szó, nem számítana bele a kereseti bázisba, viszont, hogy mégiscsak emelkedjen a bázis, egy plusz kétszázalékos emelés is része lenne a jövő évi bérmegállapodásnak. Bár a kormány jóhagyása is szükség van még, jelzésértékű lehet, hogy Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Világgazdaság konferenciáján úgy fogalmazott a munkavállalók követeléseiről, hogy „személyesen üdvözlöm, jó az irány”.

A Világgazdaság információja szerint bár a mértéken még vitatkoznak, a vállalkozók csípőből nem utasították el, hogy jövőre 15 százalékkal emelkedjen a minimálbér és tíz százalékkal a garantál bérminimum, ami a 2027-ig szóló bérfelzárkózási program első eleme lenne.

A teljes cikk itt olvasható:

https://www.vg.hu/vilaggazdasag-magyar-gazdasag/2023/10/jovo-evi-minimalber-itt-vannak-a-szamok-ket-szamjegyu-emeles-johet-es-egyszeri-szazezer-forint-meg-az-iden

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.