Az uniós statisztika az egyszerű átlagolásnál érzékenyebben, egy úgynevezett túlzsúfoltsági rátával is jellemzi az egyes országok lakáshelyzetét. Ez azt hivatott kifejezni, hogy a népesség mekkora része él zsúfolt lakásban, azaz olyan helyzetben, amikor nincs személyes terük, külön szobájuk az életkoruk, a családi kapcsolatuk vagy éppen a nemük szerint különböző embereknek. E tekintetben az európai mezőny különösen egyenetlen, de Magyarország a 17 százalékos aránnyal éppen hozza az uniós átlagot. Nem meglepő módon Hollandiában és Máltán az egyik legkisebb a zsúfoltsági arány, Lengyelországban pedig az egyik legnagyobb, Lettország és Románia után.
Európa lakásgazdagságára jellemző, hogy a bentlakók szükségleteit meghaladóan tágas lakásban kétszer annyian (34 százalék) élnek az unióban, mint túl szűkösben. E tekintetben Magyarország (27 százalék) a középmezőny alsó felében helyezkedik el.
Az arányok hasonlók a zsúfoltsági mutatókhoz és az egy főre jutó szobaszámokhoz, a legtöbben ott élnek „túlméretezett” ingatlanban, ahol az egy főre eső szobaszám a legmagasabb, illetve a zsúfoltság mértéke a legkisebb.
E két mutatót összevetve az is látszik, hogy hol mennyien élnek a szükségletüknek valóban megfelelő lakásban. Az unió átlagában e megfelelési arány éppen ötven százalék. Magyarország a maga 56 százalékával e szempontból a legjobbak között van. Ám e mutató Valkó Dávid szerint képes elfedni a helyi lakásrendszerek egyes minőségi problémáit. A magyar lakhatási helyzetre vonatkozó statisztika 17 százaléknyi zsúfoltság mellett mutat 27 százaléknyi kihasználatlanságot.
A hazai rendszer merevségének okai között szokták említeni, hogy nagyon sokan tulajdonosként lakják az otthonukat, s ezért ez a lakásvagyon nehezen mobilizálható. A jelentés szerint valóban magas, kilencvenszázalékos nálunk ez az arány. Három szomszédunknál ez valamivel magasabb, az általános tendencia pedig az, hogy csak a volt szocialista országokban magasabb nyolcvan százaléknál a saját tulajdonú ingatlanok aránya.
A magas tulajdonlási arány ugyanakkor egymagában nem indok a lakásrendszer merevségére: például a hazainál sokkal erőteljesebben a bérlőkre építő osztrák piacon a zsúfoltan (16 százalék), illetve a túlzó helybőségben (31 százalék) lakók aránya nagyon is hasonló a magyarországihoz. Míg Málta piacán az erősen tulajdoncentrikusság sem idéz elő ekkora feszültséget: noha erős a kihasználatlanság (72 százalék), alig van (három százalék) enyhítést kívánó zsúfoltság.
