Elkészült a körkép az európai lakásállományról

Néhol túl tágas, másutt inkább szorít a hazai lakásállomány, de összességében e jellemzőivel együtt is jól beleillik az uniós mezőnybe – derül ki az Eurostat legfrissebb áttekintéséből.

20220730 Budapest Kibérelhető luxus lakás a Ferenciek tere közelében Fotó: Móricz István (MI) Bors Fotó: Móricz István

Egyre tágasabban lakunk, ez tűnik ki az Eurostat legfrissebb kontinentális áttekintéséből. Míg 2010-ben minden lakóra átlagosan egy szoba jutott a magyar otthonokban, 2022-ben már 1,6, ami éppen megfelel az uniós átlagnak. Bár a növekedés valós, a mértékét némileg eltúlozza ez az összevetés. Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint ugyanis e növekedés mintegy felét az teheti ki, hogy 2018-ban a hazai statisztikai számbavételt is hozzáigazították az uniós módszertanhoz, amely szerint – bizonyos feltételekkel – már a konyhák is szaporítják a szobák számát. Emellett tényleges szobaszám-növekedést is hozhatott például az, hogy a fellendülés idején a vállalkozók alaprajz-optimalizálással is igyekeztek növelni az egységnyi területen felépíthető lakásaik értékét.

Az egy lakóra jutó szobaszámban Málta (2,3) vezeti az uniós mezőnyt, Luxemburg (2,2) követi, majd hárman is jönnek azonos eredménnyel: Belgium, Írország és Hollandia (2,1). A lista másik végén is hármas holtverseny van: Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában egyaránt csupán 1,1 szoba jut egy lakóra.

Az uniós statisztika az egyszerű átlagolásnál érzékenyebben, egy úgynevezett túlzsúfoltsági rátával is jellemzi az egyes országok lakáshelyzetét. Ez azt hivatott kifejezni, hogy a népesség mekkora része él zsúfolt lakásban, azaz olyan helyzetben, amikor nincs személyes terük, külön szobájuk az életkoruk, a családi kapcsolatuk vagy éppen a nemük szerint különböző embereknek. E tekintetben az európai mezőny különösen egyenetlen, de Magyarország a 17 százalékos aránnyal éppen hozza az uniós átlagot. Nem meglepő módon Hollandiában és Máltán az egyik legkisebb a zsúfoltsági arány, Lengyelországban pedig az egyik legnagyobb, Lettország és Románia után.

Európa lakásgazdagságára jellemző, hogy a bentlakók szükségleteit meghaladóan tágas lakásban kétszer annyian (34 százalék) élnek az unióban, mint túl szűkösben. E tekintetben Magyarország (27 százalék) a középmezőny alsó felében helyezkedik el. 

Az arányok hasonlók a zsúfoltsági mutatókhoz és az egy főre jutó szobaszámokhoz, a legtöbben ott élnek „túlméretezett” ingatlanban, ahol az egy főre eső szobaszám a legmagasabb, illetve a zsúfoltság mértéke a legkisebb.

E két mutatót összevetve az is látszik, hogy hol mennyien élnek a szükségletüknek valóban megfelelő lakásban. Az unió átlagában e megfelelési arány éppen ötven százalék. Magyarország a maga 56 százalékával e szempontból a legjobbak között van. Ám e mutató Valkó Dávid szerint képes elfedni a helyi lakásrendszerek egyes minőségi problémáit. A magyar lakhatási helyzetre vonatkozó statisztika 17 százaléknyi zsúfoltság mellett mutat 27 százaléknyi kihasználatlanságot.

A hazai rendszer merevségének okai között szokták említeni, hogy nagyon sokan tulajdonosként lakják az otthonukat, s ezért ez a lakásvagyon nehezen mobilizálható. A jelentés szerint valóban magas, kilencvenszázalékos nálunk ez az arány. Három szomszédunknál ez valamivel magasabb, az általános tendencia pedig az, hogy csak a volt szocialista országokban magasabb nyolcvan százaléknál a saját tulajdonú ingatlanok aránya.

A magas tulajdonlási arány ugyanakkor egymagában nem indok a lakásrendszer merevségére: például a hazainál sokkal erőteljesebben a bérlőkre építő osztrák piacon a zsúfoltan (16 százalék), illetve a túlzó helybőségben (31 százalék) lakók aránya nagyon is hasonló a magyarországihoz. Míg Málta piacán az erősen tulajdoncentrikusság sem idéz elő ekkora feszültséget: noha erős a kihasználatlanság (72 százalék), alig van (három százalék) enyhítést kívánó zsúfoltság.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Bors/Móricz István)