Növeli a kormány a kutatás-fejlesztési beruházásokra adható támogatás értékét

Szijjártó Péter: A kormány célja, hogy Európa legversenyképesebb beruházási rendszere legyen a magyar.

2023. 12. 03. 17:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kutatás-fejlesztési beruházásokra adható maximális támogatás értéke 15 millió euróról 25 millió euróra növekszik, emellett a jelenlegi 25 helyett akár már ötvenszázalékos maximális támogatási intenzitást ítélhetnek oda a vállalatoknak – írta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter bejegyzése szerint – tekintettel az ilyen projektek kiemelt jelentőségére – a képzési támogatás esetében is kétmillió euróról hárommillió euróra emelik a maximálisan adható támogatás mértékét.

A tárcavezető jelezte, jelenleg is hatalmas beruházási verseny zajlik a világon, így Európában is, e versenyben Magyarország pedig rendre jól szerepel. Ezt bizonyítja, hogy az idén 13 milliárd euró lesz a Nemzeti Befektetési Ügynökségen keresztül beáramló tőke mennyisége hazánkba, ami a duplája az eddigi éves rekordnak – hívta fel a figyelmet.

Szijjártó Péter közölte: a kormány célja, hogy Európa legversenyképesebb beruházási rendszere legyen a magyar, ezért figyelik folyamatosan a versenytársakat és hozzák meg a szükséges olyan lépéseket, mint a mostaniak, amelyek nyomán módosul az egyedi kormánydöntéssel megítélhető támogatások feltételrendszere.

Az újabb és újabb termelési kapacitások idevonzásának köszönhetően a hazai beruházásokban egyre nagyobb arányt tesznek ki a kutatás-fejlesztésre irányuló projektek. – Ezek egyféle körkörös mozgást írnak le, ugyanis a termelési kapacitások megalapozzák a bizalmat a kutatás-fejlesztési részlegek megvalósításában, aminek nyomán a kifejlesztett termékek legyártásában ezáltal szintén részt tudunk venni – részletezte a miniszter.

A tárcavezető szerint egy másik nagyon fontos szegmensnek számít a hazánkban működő üzleti szolgáltatóközpontok csoportja, hiszen ezek „hatalmas szerepet játszanak a tehetséges fiatalok Magyarországon tartásában és idevonzásában”.

E központok bevonzásának és megtelepedésének fokozása érdekében az ötven új, magas hozzáadott értékű munkahelyteremtési kötelezettséget 25 főre csökkentik. A szolgáltatóközpontok kiemelkedő béreket és karrierlehetőséget kínálnak felsőfokú végzettséggel rendelkező fiataloknak, ezért úgy ítélték meg, hogy minden eszközzel támogatni kell a befektetéseiket, elsősorban a vidéki nagyvárosokban – indokolta a döntést bejegyzésében a tárcavezető.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Kurucz Árpád)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.