A fogyasztás lehet a növekedés motorja

Az év elején tovább csökkenhet az infláció, akár négy százalék közelébe a következő hónapokban.

2024. 02. 07. 20:14
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A fogyasztás lehet a növekedés motorja az idén Magyarországon – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza szerdán az M1 aktuális csatornán, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiskereskedelmi statisztikáit kommentálva. Az előző hónaphoz képest nőtt decemberben a kiskereskedelmi forgalom, ami tükrözi, hogy javult a fogyasztói bizalom.

Jelezte: a havi összevetésű adatok alapján elindult a kilábalás a boltok forgalmában, ami folytatódhat idén a várakozásaik szerint, annak ellenére, hogy az éves adat még csökkenést mutat.

– Versenyt indított a Gazdasági Versenyhivatal által működtetett online árfigyelő rendszer bevezetése, ami az infláció csökkenéséhez is hozzájárult – mondta, jelezve: az év elején tovább csökkenhet az infláció, akár négy százalék közelébe a következő hónapokban. Rámutatott, hogy a reálbérek emelkedése beindult, a legtöbb munkáltató nagyjából 12 százalékos béremelést léptetett életbe az eddigi bejelentések szerint. 

– Ezek mellett a jövőben jön a pedagógusok, rendvédelmi dolgozók, valamint az egészségügyi dolgozók béremelése, több ágazatban még felzárkózás van a fizetésekben – tette hozzá az NGM vezető közgazdásza a távirati iroda ismertetése szerin.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Világgazdaság/Kallus György)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.