Együttműködési megállapodást kötött a kormány a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése érdekében, ezzel a felek az egész ország érdekét szolgálják – hangsúlyozta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a dokumentum aláírásakor kedden Budapesten.
Kiemelte: a telekommunikációs szektor fontos a kormány számára, a digitális technológiák alapjaiban változtatják meg az életet. A digitális gazdaság már a teljes GDP legalább 25 százalékát adja, a fejlett technológiák használata a gazdaságok legfontosabb kitörési pontjává vált.
A megállapodásban többek között a hálózatfejlesztésről, a kiberbiztonságról, a kkv-k támogatásáról, innovációról, valamint egyetemi együttműködésről állapodtak meg a felek – mondta Nagy Márton.
A tárcavezető hangsúlyozta: a kormány és a Yettel együttműködése új szintre lép, a cég megbízható partnere a kormánynak. A mostani megállapodás folytatása a mobilhálózat fejlesztéséről szóló korábbi, 2013-asnak.
A digitális gazdaság a kutatás-fejlesztési kiadások hét százalékát adja, miközben a multiplikátor hatásokkal a foglalkoztatottak 17 százalékának nyújt munkalehetőséget. Mindezek figyelembevételével a kormány célja, hogy a digitalizáció fejlesztésével erősítse az ország versenyképességét – mondta.
Emlékeztetett arra, hogy már minden meghatározó telekommunikációs céggel aláírtak megállapodást, mostanra lett teljes a cégek köre.
A megállapodásban foglaltak alapján a magyar állam vállalja, hogy csökkenti a távközlési szolgáltatók terheit, 2025-től kivezeti az ágazati pótadót, a különadót már idén januártól megszüntették. A kormány versenyképes adózási környezetet teremt a cégeknek, cserébe azt várja, hogy járuljanak hozzá Magyarország digitális fejlettségének előmozdításához
– tette hozzá.
A megállapodás alapján a Yettel és a Cetin 2028-ig legalább 72 milliárd forint értékű mobilhálózat-fejlesztést valósít meg. Ennek keretében jelentősen, akár 99 százalékra növelik az országos 5G lakossági kültéri lefedettséget 2028 végére. Emellett együttműködek az állami tulajdonú hálózatok fejlesztésében is, ahogy 5G-célú referenciaprojekteket bonyolítanak le, hogy ösztönözzék a magyar vállalkozások 5G használatát – sorolta. Magyarország érdeke, hogy a cégcsoport fejlesztéseket hajtson végre, a nyilatkozatnak megfelelőpen nyomon követik a vállalások betartását – fejtette ki Nagy Márton.