Újabb pályázatot írnak ki napelemeseknek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Napenergia plusz programban már több mint huszonnyolcezren előregisztráltak.

2024. 04. 14. 14:05
Lantos Csaba energiaügyi miniszter arról is beszélt, összesen 1200 milliárd forint értékű energetikai támogatási program van folyamatban, vagy kiírás alatt. Fotó: Világgazdaság/Vémi Zoltán

Úgy vélekedett, nem jó, hogy a magyar energiaellátás ilyen mértékben kitett a külföldnek, ugyanakkor nemzetközi összevetésben nem áll rosszul az ország, hiszen az éves fogyasztás importigénye 64 százalékos.

Az ország földrajzi adottságai miatt a teljes energiaszuverenitáshoz csoda kellene, ám törekedni kell az arány jelentős csökkentésére. Ez a kormány határozott célkitűzése.

Kiemelte, a második paksi erőmű működése után valóban elkövetkezhet az, hogy Magyarország elektromos áramból önellátó lesz, azzal együtt, hogy lesznek olyan időszakok, amikor importálunk és lesznek olyanok, amikor exportálunk.

A lap azt írta, hogy a koncepció Lantos szerint két elemre épül: a nukleáris és a megújuló energiára. Előbbihez szükség van a Paks II beruházás befejezésére és a meglévő blokkok üzemidejének várhatóan húszéves meghosszabbítására. A Paks II projektről elmondta, a talajszilárdításnál tartanak, ami lényeges eleme a folyamatnak. 

– Ez egy kipróbált, első osztályú technológia. Ha pedig mind a két erőmű, vagyis összesen hat blokk egyszerre dolgozik majd, az kielégíti az ország akkori áramszükségletének több mint a felét. Ma ez a termelés a kétharmadára is elegendő lenne, csakhogy addigra az elektromobilitás terjedése és az elektrifikáció miatt több elektromos energiára lesz majd szükség – fűzte hozzá. Arra a felvetésre, hogy az orosz–ukrán háború, illetve a szankciós politika miatt nem került-e veszélybe a bővítés, a miniszter leszögezte, Paks II az Európai Unió jóváhagyását bíró nemzetközi projekt, a munkálatokat épp most egy német–amerikai cég végzi.

– Az új erőmű legalább hatvan évig szolgálja majd a magyar emberek energiaellátását, reméljük, mire elkészül, már régen magunk mögött hagyjuk ezt a szörnyű háborút. A magyar kormány az első perctől a tűzszünetet és a béketárgyalások megkezdését szorgalmazza – hangsúlyozta.

A Paks II új reaktorainak a 2030-as évek első felében működésbe kell állniuk. A miniszter arra is kitért, hogy megnyílt a lehetőség a szélerőművek létesítése előtt, az ipari beruházók egy új csatlakozási pont köré telepíthetnek a jelenlegi 330 megawattot többszörösen meghaladó új kapacitást a Kisalföldön.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal honlapján nemrégiben először jelent meg – a jövőben negyedévente frissülő – adatszolgáltatás a meglévő csatlakozási pontokról. Az információk elősegítik az üzemeltetők és fejlesztők egymásra találását, jellemzően naperőművek mellett kaphatnak helyet szélkerekek vagy tárolók anélkül, hogy ehhez időigényes és költséges hálózatfejlesztésre lenne szükség.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.