Északi Áramlat: aggasztó az eredménytelenség

Az Északi Áramlat felrobbantása mind Németországnak, mind az Európai Uniónak súlyos gazdasági károkat okozott.

2024. 05. 02. 10:15
Illusztráció Fotó: Shutterstock
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Századvég Európa-projekt-kutatásának eredményei alapján az uniós polgárok csaknem kétharmada aggasztónak találja, hogy több mint másfél év után még mindig nincs érdemi eredménye az Európai Unió kritikus infrastruktúrája ellen elkövetett, történelmi léptékű támadással kapcsolatos vizsgálatoknak.

A felmérés emlékeztetett: Svédország és Dánia idén februárban lezárta a nyomozást az Északi Áramlat gázvezeték ellen 2022 szeptemberében elkövetett szabotázsakcióval kapcsolatban. Mostanra egyedül Németország folytat hivatalos vizsgálatot, a kormánynak azonban – a német sajtó szerint – nem érdeke megnevezni a felelősöket. Friss fejlemény, hogy Kína nemzetközi nyomozást kezdeményezett, Larry C. Johnson, volt CIA-szakértő pedig az ENSZ Biztonsági Tanácsán úgy fogalmazott, hogy a NATO-országok a „ne nézd, ne halld és ne mond ki a rosszat” elvet követik az ügyben.

 

Az Északi Áramlat felrobbantása mind Németországnak, mind az Európai Uniónak súlyos gazdasági károkat okozott. Az, hogy tizenkilenc hónap után még mindig nem sikerült felelősségre vonni az elkövetőket, kedvezőtlen precedenst teremt, hiszen azt sugallja, hogy egy ilyen léptékű Európai Unió elleni akciót büntetlenül meg lehet úszni. Az ügy tisztázatlansága ráadásul alkalmat teremt más országok számára, hogy a médián keresztül saját politikai érdekeik alapján formálják a közvéleményt. A Századvég Európa-projekt-kutatásának eredményei alapján úgy tűnik, hogy az uniós polgárok többsége tisztában van ezekkel a kockázatokkal és 63 százalékukat nyugtalanítja, hogy a nyomozásnak még mindig nincs eredménye.

A tagállamok közötti összehasonlítás alapján kizárólag Finnországban vannak többségben azok, akiket nem aggaszt a vizsgálatok elhúzódása. Az incidens ezzel szemben a leginkább a görögöket (75 százalék), a magyarokat (74 százalék) és a portugálokat (72 százalék) nyugtalanítja.

Kiemelendő továbbá, hogy Németországban – ahol a nyomozás még tart – a vizsgálati eredmények hiányát 71 százalék tartotta aggasztónak, Dániában és Svédországban pedig – ahol a nyomozás a felelősök megnevezése nélkül lezárult – 65 és 58 százalék.

 

 

 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.