A kormány elkötelezett a magyar munkahelyek védelme mellett

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnökével egyeztetett Varga Mihály.

2024. 06. 24. 13:28
Varga Mihály pénzügyminiszter Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar EU-elnökség elsődleges célja, hogy erősítse Európa versenyképességét és iparát, amely a magyar vállalatok teljesítményét is növelheti –jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) hétfői közleménye szerint Varga Mihály, miután hivatalában fogadta Lakatos Pétert, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) elnökét.

A pénzügyminiszter ismertette az érdekképviselettel a magyar elnökség prioritásait: Magyarország az Európát érintő legfontosabb kérdésekben, így többek között az uniós iparpolitikában, a zöldgazdasági átállásban, a gazdabarát agrárpolitikában és a kohéziós politika felgyorsításában kíván előrelépni. 

Az MGYOSZ támogatja a kormány adó- és adminisztrációcsökkentésre, munkahelyteremtésre épülő gazdaságpolitikáját – emelte ki a tárcavezető. Mint mondta: ennek részeként legutóbb a kedvezményes lakásáfa további, kétéves meghosszabbításáról döntöttek, amelyet a gyáriparosok is támogattak.

Közös eredmény, hogy a szomszédban dúló háború és az energiaválság ellenére sikerült megőriznünk a teljes foglalkoztatottságot, sőt egyes ágazatokban már munkaerőhiány van – hangsúlyozta a közlemény szerint Varga Mihály. A tárcavezető megerősítette: a kormány elkötelezett a magyar munkahelyek védelme mellett, elsődleges célja, hogy a hazai munkaerőhiány enyhítése érdekében elsősorban a mintegy 300 ezer fős magyar munkaerő-tartalékot aktivizálja. Külföldi vendégmunkások csak és kizárólag azokba a hiányszakmákba érkezhetnek, ahol belföldi és európai uniós munkaerő már nem áll rendelkezésre – hívta fel a figyelmet a pénzügyminiszter.

Varga Mihály emlékeztetett: a magyar gazdaság visszatért a növekedési pályára, a legtöbb elemzőintézet várakozása szerint jövőre az uniós növekedési rangsor élmezőnyében lehet. A kormány elkötelezett a költségvetési hiány és az államadóság csökkentése mellett, a hiányt idén 4,5 százalékra, jövőre 3,7 százalékra, 2026-ra pedig 2,9 százalékra mérsékli – írták.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.