Több részkérdésben is sikerült megállapodnia a munkaadóknak és a munkavállalói érdekképviseleteknek a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) szerdai ülésén – tudta meg a Világgazdaság. Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek vezetője a lapnak elmondta: megegyeztek abban, hogy az uniós minimálbérről szóló irányelv alapján intézményesedik a VKF, az erről szóló kormányrendeletet vitatták meg a felek. Eddig ugyanis a háromoldalú megállapodás alapján működött a fórum, a jövőben azonban már jogszabályi formát ölt, azaz felhatalmazást kap a minimálbér és a garantált bérminimum megállapítására.
Mészáros Melinda jelezte, hogy a kormányrendelet, amelyet megvitattak, még a mai nap folyamán a Stratégiai Kabinet elé kerül, ez rögzíti a VKF mellett azt is, hogy mi az a referenciaérték, amihez viszonyítani fogják a minimálbért.
A mai megállapodásuk értelmében 2027. január elsejétől a minimálbérnek a rendszeres bruttó átlagkereset összegének az 50 százalékát el kell érnie.
Emellett meghatározták azt az időszakot is, ami a viszonyítási alapot jelenti majd. Ez a tárgyalások megkezdésének időpontjától számított négy negyedévnek a rendszeres bruttó átlagkereseti adata lesz. Amennyiben a tárgyalások több hónapig elhúzódnak, ezt a viszonyítási alapot folyamatosan korrigálni fogják, mindig a legfrissebb négy negyedéves adatot fogják figyelembe venni.
A Liga Szakszervezetek vezetője beszélt a garantált bérminimumról, aminek megszüntetését a szakszervezetek támogatják. Mészáros Melinda elmondta, hogy a kormány sem zárkózik el egy új rendszer átalakításától, egy dolgot nem szeretne, hogy vegyes megállapítási rendszer alakuljon ki, tehát több fórum legyen hivatott az ágazati tarifák megállapítására.
Az már biztosra vehető, hogy a garantált bérminimum középtávon a jelenlegi formájában a VKF megállapításával megmarad. Azt, hogy ezt követően hogyan tudjuk az ágazati párbeszédbizottságok rendszerét kialakítani, ez egy hosszadalmasabb tárgyalási sorozatot vetít előre.
– mondta a szakszervezeti vezető, hozzátéve, hogy egyelőre csak kisebb technikai módosításokat tervez a kormány, jogszabály-módosításokra csak a következő években kerülhet sor. Addig, amíg a új rendszer nem alakul ki, addig egy átmeneti időszak lenne, ami kellő felkészülési időt tenne lehetővé a felek számára. Ugyanakkor megjegyezte, hogy aki hamarabb képes és kész erre, annak most is megvan a lehetősége az ágazati tarifarendszerre való átállásra.