Hátráltatja a növekedést az uniós gazdaságpolitika
A szakértő arra is rámutatott, hogy Orbán Viktor egyik fő célja az, hogy bővítsék a kereskedelmi aktivitást mind a nyugati, mind a déli súlypontú, mind pedig a kínai–orosz dominanciájú gazdasági tömbök felé, továbbá hogy erősítsék a magyar gazdaságot az infrastruktúra és az egyes ipari kapacitások fejlesztésével.
A gazdasági semlegesség politikájára vonatkozó lehetőségek biztosítják, hogy Magyarország rugalmasan alkalmazkodjon a globális piaci változásokhoz, így elkerülhető a túlzott függőség az uniós intézkedésektől, amelyek hátráltathatják a növekedést
– hangsúlyozta.
Ursula von der Leyen, az EB elnöke elmondta, hogy számára a prioritások között első helyen van Ukrajna támogatása, ezt többen, köztük Magyar Péter is állva tapsolták. Von der Leyen büszkén közölte, hogy jelentős politikai, katonai és pénzügyi támogatás kell Ukrajnának, ennek részeként 35 milliárdos hitelt nyújt Brüsszel a háború sújtotta országnak az ötvenmilliárd dolláros támogatás részeként, amit a G7-ek ajánlottak fel – ismertette a szakértő. Hozzátette: látszik, hogy az Európai Parlament (EP) Európai Néppárttal (EPP) kiegészülő balliberális többsége a háború finanszírozása és elhúzódása mellett foglal állást.
Ezzel szemben Orbán Viktor és a magyar kormány a háború kitörése óta rendre hangoztatják, és megerősítik a békepárti álláspontjukat, illetve többször felajánlották, hogy Magyarország közvetít a felek között
– jelezte ifj. Lomnici Zoltán. Hozzátette: Brüsszelben nem az európai emberek érdekeit tartják szem előtt, hanem a globális gazdasági elitet akarják kiszolgálni, valamint a saját föderalista céljaikat igyekeznek megvalósítani. Ez az oka annak, hogy sem a migrációról, sem a gyermekeket veszélyeztető LMBTQ-propagandáról nem kérik ki az emberek véleményét a baloldali kormányok és az uniós vezetők. A magyar kormány azonban ezzel a gyakorlattal szemben rendszeresen kikéri az állampolgárok véleményét.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!