Tovább csökkenhetnek az üzemanyagárak a hazai kutakon a következő hetekben, így nem zárható ki, hogy hamarosan ismét 600 forint alatt lesz a benzin literenkénti ára. Az OPEC+ hétfőn jelentette be, hogy a kartell résztvevői már áprilistól napi 138 ezer hordóval növelik a kibocsátást, amit 2026-ig napi 2,2 millióval emelnek. A hírre az olajárak azonnal esni kezdtek, kedd délelőtt az európai piacon mérvadó Brent ára 71 dollárra alá csökkent, ami tavaly szeptember óta nem fordult elő – írta a Világgazdaság.

Az OPEC+ döntése abszolút meglepetés, hiszen a jelenlegi árak is alacsonynak számítanak, amit egyre nehezebben viselnek az olajtermelő országok.
A döntés azonban annak köszönhető, hogy Donald Trump a mostaninál alacsonyabb energiaárakat szeretne látni, ezért jó ideje nyomást gyakorol a kitermelőkre, hogy csökkentsék az áraikat. A bejelentés pedig egyértelműen arra utal, hogy az olajpiacon egyre nagyobb a befolyása az amerikai elnöknek.
A jelenlegi piaci körülmények arra engednek következtetni, hogy további árcsökkenés jöhet a magyarországi kutakon. Hogy ez milyen mértékű lesz és a benzin eléri-e a 600 forintot, az kérdés, mindenesetre közelíteni fog hozzá – mondta a Világgazdaságnak Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára, aki hozzátette, a gázolaj esetében erre lehet számítani, miután a téli hónapok végével és a kereslet csökkenésével párhuzamosan újra szűkülhet az olló a két üzemanyagtípus között, így tavaszól fokozatosan egy szintre kerülhet a benzinnel.
A 600 forintos lélektani határ a benzinnél nincsen távol, jelenleg 615 körül áll literenként, míg a gázolajé 630 forint.
Grád Ottó azt is jelezte, hogy mindenképpen jó hír a magyar autósok számára, hogy 70 dolláros egyensúlyi szint alakul ki az olaj árában, de hogy további árcsökkenés jöjjön, ahhoz a forintnak is látványosan erősödnie kellene, különösen a dollárral szemben.
Ennek ellenére a hazai fizetőeszközt az elmúlt időszakban mintha kicserélték volna, január közepe óta jelentősen erősödött, amiben az is szerepet játszott, hogy a piac elkezdte árazni a békekötést.
Emlékezetes, hogy az orosz–ukrán háború kirobbanását követő energiaválság idején veszített nagyon sokat erejéből a forint.
Az elemzők akkor azt állapították meg, hogy Magyarország az energiakitettsége miatt van rossz helyzetben, és azzal, hogy az Oroszország felől érkező fosszilis energia egyre inkább szankcionált, az kihatott a forint árfolyamára is. Az elemzők összevetették például a földgáz árának növekedését a forint árfolyamának grafikonjával, és az derült ki, hogy a magyar fizetőeszköz pont olyan ívben és szinten gyengül, ahogy a gáz ára növekedett.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: