A Szép-kártya kiemelten támogatja a családok gondtalan pihenését. Februárban a kártyafeltöltések összértéke meghaladta a 37 milliárd forintot, a kártyabirtokosok pedig több mint 29 milliárd forintot használtak fel kártyáikról. A Szép-kártya a belföldi turizmus egyik fontos hajtóereje, 2024-ben a mintegy 2,8 millió kártyáról 432 milliárd forintot költöttek a tulajdonosaik, ami a turisztikai felhasználás 9,3 százalékos bővülését mutatja.

Új vidéki repülőtér épül Magyarországon: a német óriáscég már alig várja, hogy elkészüljön
– Alakul a reptér, a villanyvezeték már a földben. Nemrég a Bosch német vezetői érdeklődtek a repülőtérről, szívesen igénybe veszik, ha elkészül – közölte a Miskolc City Airport a közösségi médiában. Az üzemeltető januárban kapta meg a létesítési engedélyt az új, polgári célú, speciális légikikötő kialakítására Miskolcon. A tervek szerint a létesítmény elsősorban sportcélú repülőtér lesz, de üzleti gépek, befektetők és látogatók fogadására is alkalmas lesz. A reptér nagyon fontos jellemzője, hogy két irányból is jól megközelíthető.
A repüléssel nem fogják zavarni a lakosságot, ugyanis nem a lakott terület felett fog zajlani a repülés. Az előző miskolci repülőtér több évtizeden át üzemelt, azonban 2022 áprilisában bezárták.
Jól is kijöhet hazánk a vámháborúból
Közösségimédia-oldalán reagált Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter Donald Trump amerikai elnök vámintézkedéseire. Szerinte megállapítható, hogy minden európai autógyártó jól járt, amelyik Magyarországon fektetett be és idehozta a termelését – jelentette ki a miniszter. Szerinte hazánk szempontjából ezért csökkenti a negatív hatásokat, hogy Magyarország az autóipari termelés szempontjából, az itt található ökoszisztéma kiépültsége és fejlettsége miatt kiemelkedően versenyképes. Szerinte ezt támasztja alá, hogy a Mercedes számos típus gyártását Kecskeméten kezdi meg, de a BMW is debreceni új komplexumában gyártja majd a Neue Klasse modelljeit.
A miniszer elmondása szerint ez az autóipari versenyképesség a vámháború során különösen felértékelődhet, meggyorsítva és felerősítve a termelés áthelyezését Nyugat-Európából Magyarországra, így ez a folyamat hazánkban a termelés további bővülését és új munkahelyek létrehozását eredményezheti.