„A Nemzetgazdasági Minisztérium felhívására a 4iG-csoport távközlési vállalatai önkéntes díjcsökkentést hajtanak végre az inflációkövető díjkorrekcióval érintett lakossági tarifák esetében. A One Magyarország emellett új, kedvező árú ajánlatokat is bevezet lakossági ügyfelei számára” – közölte a cégcsoport szerdán azt követően, hogy hetek óta élénk tárgyalásban volt a szaktárca a telekommunikációs szolgáltatókkal.
A kormányfő és a nemzetgazdasági miniszter is többször jelezték már korábban az elmúlt hetekben, hogy a szolgáltatások áremelkedéseit sem tartják indokoltnak az élelmiszerek drágulása mellett. Nagy Márton a március 31-én tartott sajtótájékoztatón beszélt nyilvánosan arról, hogy közel lehet a megegyezés az érintett vállalatokkal, amelyektől elvárja a kormány az önkéntes árcsökkentést.
- A Magyar Telekom azt közölte, hogy 2026 első fél évének végéig a már meglévő csomagok havidíja is változatlan marad, azaz nem hajtja végre a 2024-es évre vonatkozó 3,7 százalékos inflációkövető díjkorrekciót fogyasztói körében,
- hiába jelentette be a Yettel január 15-én az áremelést, most azt ígéri, hogy meghatározott lakossági számlás díjcsomagok esetében, „határozott idejű kedvezményt biztosít”, aminek mértéke 3,7 százalék, azaz lényegében visszavonta az év eleji döntését,
- a One Magyarország pedig azt vállalta, hogy új, mérsékelt árú lakossági ajánlatokat vezet be a piacra.
A bankok is együttműködnek
A legnagyobb gond talán a bankokkal kapcsolatban fogalmazódott meg, akik sokáig vonakodtak az önkéntes árcsökkentéstől. Nagy Márton a múlt heti sajtótájékoztatóján még azt mondta, nagyon nagy esély van a banki szolgáltatások esetén árstopra, miután a hetek óta tartó egyeztetések nem vezettek eredményre. A bankoktól azt várta, hogy önkéntes alapon 2024. december 31-i szintre visszaállítják a lakossági fizetési számlához kapcsolódó díjakat, ennek hiányában a kormány pedig szerdán készült dönteni a beavatkozásról. Épp ezért volt tehát meglepetés a keddi bejelentés arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank megállapodott a bankszövetséggel.
A megállapodás értelmében a telekommunikációs cégekhez hasonlóan a pénzintézetek 2026. június 30-áig az inflációs és egyéb, belső működési költségüket nem érvényesítik lakossági ügyfeleiknél.
Továbbá a jegybank kérésére a bankszektor tagjai önként vállalták, hogy a magasabb inflációs időszakban – amíg az infláció egymást követő 3 hónapban nem csökken a jegybanki toleranciasáv, azaz 4 százalék alá – a bankok átmenetileg, kedvezményesen ingyenessé teszik ügyfeleik számára az alapszámla-vezetést. Emellett együttműködnek az MNB-vel a bankszámlacsomagok összehasonlíthatóságát biztosító megoldások kialakításában.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!