Az Erste vállalja, hogy 2026. június 30-ig biztosan nem emeli az infláció mértékével a lakossági bankszámlák és bankszámlákhoz kapcsoló betéti kártyák díjait, ahogyan ezt az idén sem tette meg – közölte a pénzintézet szerdán.
Erről az Erste a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a díjemelés önkéntes korlátozására irányuló kérését támogatva döntött. Felidézik: a pénzintézet már korábban döntött arról, hogy idén nem érvényesíti a lakossági számlák esetében az inflációkövető díjemelés lehetőségét, ezt március 3-án jelentette be a pénzügyi eredményekről szóló sajtótájékoztatóján. Most elsők között tesz önkéntes vállalást az inflációkövető és a működési költséggel összefüggő díjemelés elhagyására a jövő év második feléig. A díjak nem módosulnak, emiatt díjvisszatérítést sem szükséges elvégezni – tették hozzá. Jelezték, hogy a bank már tavaly sem érvényesítette az inflációs emelést az elsődlegesen digitális ügyfeleknek szóló George számlák és kártyák, illetve a gyerek- és a diákszámlák, valamint ezekhez tartozó kártyák főbb díjai esetén.
Kedden a Magyar Nemzeti Bank bejelentette, hogy a banki díjak csökkentéséről állapodott meg Varga Mihály jegybankelnök a Magyar Bankszövetséggel. Majd a bankok közölték: reagálva a kormányzati kérésre csökkentik a lakossági bankköltségeket. A lakossági terhek és az infláció megfékezése érdekében több bank jelezte, hogy nem alkalmazza a lakossági bankszámlákra, bankkártyákra és elektronikus banki szolgáltatásokra vonatkozó inflációs díjemelést.