Gyárbővítés Mártélyon - amerikai cégek sorra fektetnek be hazánkban

A kormány megkötötte a 105. stratégiai együttműködési megállapodását, ezúttal a Scrub Daddy-vel, amely másfélmilliárd forint értékben bővítette a gyárát Mártélyon. Ez két héten belül immár a hatodik amerikai beruházás Magyarországon - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca tájékoztatása szerint kedden a helyszínen.

2026. 03. 31. 15:17
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Fotó: Purger Tamás Forrás: MTI
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egymillió új munkahely jött létre tíz esztendő alatt

A miniszter ezután érintette az elmúlt másfél évtized válságait, a súlyos bizonytalanságot is, amely kíséri az új világrend kialakulását, és aláhúzta, hogy Magyarország eközben óriási gazdasági bravúrokat hajtott végre.

"Mi Magyarországon ezeknek a rendkívüli durva kihívásoknak a dacára is néhány bravúros teljesítményt azért elértünk a gazdaság szereplőivel közösen az elmúlt években. "Egymillió új munkahely jött létre tíz esztendő alatt. Európa legalacsonyabb munkát terhelő adói itt vannak, és a rezsicsökkentés miatt itt a legalacsonyabbak az energiaárak Európában" - sorolta.

Majd üdvözölte, hogy az utóbbi négy év a szomszédos Ukrajnában tomboló háború ellenére is a magyar gazdaságtörténet legsikeresebb négy éve volt beruházásösztönzés szempontjából.

"Soha annyi megállapodást gyárak építéséről, munkahelyteremtésről, beruházásokról nem kötöttünk a vállalatokkal, mint az elmúlt négy évben. S ebben a bravúrban az amerikai tulajdonban lévő vállalatok óriási szerepet játszottak" - emelte ki.

Végül pedig megerősítette, hogy a magyar kormány továbbra is elkötelezett amellett, hogy kívül tartsa az országot minden háborún, illetve megóvja az embereket és a vállalkozásokat a fegyveres konfliktusok negatív hatásaitól, különösképpen az energiaellátás terén.

"Magyarországon nem fogjuk engedni, hogy úgy elszaladjanak az energiaárak, mint Európában, mi nem fogjuk engedni, hogy a rezsiköltségek növekedjenek, mi nem fogjuk engedni, hogy az üzemanyagárak növekedjenek" - összegzett.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.