– Ami látható ebből, hogy a kedvezőbb adatban elsődleges az játszott szerepet, hogy a választásokat követően a kormányzat - a bejelentett átvilágításokra tekintettel – több kifizetést is felfüggeszthetett, ami a költségvetésben is visszatükröződik, miközben a kedvezőbb kamatkörnyezet az államadósság kamatterhét mérsékelte – magyarázta.
A most megjelent júliusi adat részletei még nem ismertek, viszont a közlemény alapján ebben is ez a folyamat, a kiadások felfüggesztése játszhatta a legnagyobb szerepet: „A tavalyi év azonos időszakánál kedvezőbb egyenleg elsősorban a költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok kifizetéseinek egyéb bevételekkel konszolidált, mintegy 300 milliárd forintos csökkenéséből adódik.”
– Az elhalasztott kiadások egy része ugyanakkor az év hátralévő részében megjelenhet, így az éves hiányszám szempontjából továbbra is az lesz a döntő tényező, hogyan alakul a gazdaság teljesítménye, illetve milyen további intézkedéseket hoz a kormányzat – tette hozzá Molnár Dániel.
Magyar Péter túl messzire megy
– Ami a költségvetésben megtakarítás, az a gazdaságban kevesebb finanszírozást, beruházást és állami impulzust jelenthet. A növekedés közben már most is gyengébb a vártnál: a GDP a második negyedévben 0,4 százalékkal nőtt a várt 0,7 helyett, júniusban pedig az ipari termelés havi alapon 1,4 százalékkal csökkent – írta közösségi oldalán Deák Dániel, politikai elemző.
– A hiány csökkentése természetesen szükséges és pozitív. De nem mindegy, hogyan történik. Magyar Péter ezért túl messzire megy, amikor a teljes javulást a „lopás megszüntetésével” magyarázza. A számok alapján sokkal inkább erőteljes költségvetési fékezés rajzolódik ki, ami egyértelműen már most rontja a gazdasági növekedést Magyarországon, ami végső soron kevesebb munkahelyet, így rosszabb életkörülményeket eredményez a magyar emberek számára – tette hozzá.





















Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!