Magyar Péterék csapdát állítottak a kínai vállalatoknak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az Orbán-kormány az akkumulátoripart az ország egyik stratégiai pillérévé tette. A kiemelt ügykezelés, valamint a beruházásösztönzés eredményeként néhány év alatt mintegy 26 milliárd eurónyi külföldi tőke áramlott a magyar akkumulátoriparba. Ez most mind veszélybe kerülhet, ráadásul a Tisza-kormány a kínai autógyárakat is célkeresztbe veheti.

2026. 08. 10. 8:43
A kínai autógyártók is Magyar Péterék célkeresztjébe kerülhetnek Fotó: Vémi Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A BYD is a Magyar Péterék célkeresztjébe került

A kínai portál felidézte, hogy nemcsak az akkumulátorgyártók kerültek nehéz helyzetbe, a BYD Szegeden épülő autógyára is problémákkal szembesül. Július 15-én Szijjártó Péter, aki közel tizenkét éven át az Orbán-kormány „keleti nyitás” politikájának egyik fő irányítója volt külügyminiszterként, lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról, és csatlakozott a BYD-hez.

Öt nappal később a Magyar-kormány bejelentette a BYD magyarországi projektjének vizsgálatát, és közölte, hogy felülvizsgálja az Orbán-korszakban a multinacionális vállalatoknak biztosított valamennyi támogatást, adókedvezményt és környezetvédelmi mentességet. 

A kínai lap szerint a külföldi piacokra terjeszkedő kínai vállalatok számára a magyarországi helyzet tanulsága egyértelmű: az európai szakpolitikák folytonossága nem feltétlenül olyan erős, mint Kínában. Az egyes politikai pártok eltérő társadalmi csoportok érdekeit képviselik, ezért egy kormányváltás után számos korábbi döntést és megállapodást újraértékelhetnek.

A 36Kr következtetése az, hogy a szabályoknak való megfelelés egy vállalat számára nem pusztán költségtényező, hanem a hosszú távú működés egyik alapfeltétele. A szabályok betartásának bármilyen hiányossága, amely a cég számára kedvező politikai környezetben még kezelhetőnek tűnik, a politikai széljárás megváltozásakor akár a vállalat működését fenyegető kockázattá is válhat. És a „zöld folyosókon” keresztül megszerzett gyors piacra lépés árát később könnyen kamatostul kérhetik vissza.

 

 

 

 

 

Komment

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.
Felhasználónév
2024. január 1.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.