– Ma már egyértelműen látszik, hogy nem mennek többen külföldre dolgozni, mint amennyien visszatérnek. Mi azt szeretnénk elérni, hogy egyre többen döntsenek a hazajövetel mellett – mondta lapunk érdeklődésére Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) új kezdeményezéséről, a Hazatérési börzéről. A szövetség elnöke kifejtette, olyan külföldi – elsősorban ausztriai és németországi – rendezvényeket terveznek a közeljövőben, amelyeken hazai munkaadók mutathatják be, milyen körülményeket, bérezési feltételeket és egyéb juttatásokat tudnak biztosítani azoknak a szakembereknek, akik szívesen visszatérnének dolgozni Magyarországra.
Az időzítés nem véletlen: az ÉVOSZ úgy látja, ebben az évben minden szempontból megérik az itthoni helyzet arra, hogy egyes eredményes cégek sikerrel csábíthassanak haza külföldön dolgozó magyarokat. A hazai építőipari cégek az elmúlt években kezdődő és most is folyamatos béremelésekkel ugyanis egyre inkább közelítik a nyugat-európai vállalatoknál jellemző bérszínvonalat.
Az idei nyáron kezdődő börzéken a tervek szerint az ország különböző pontjain tevékenykedő vállalatok vesznek majd részt. Koji László szerint ez azért fontos, mert a munkavállalók is az ország különböző területeiről mentek külföldre. Nem mindegy tehát, hogy valaki Zala vagy Szabolcs-Szatmár megyében, esetleg a főváros környékén tud újra hazai vállalkozás kötelékében dolgozni.

Fotó: Mirkó István
A szakszövetség elnöke megjegyezte, Németországban egy jó építőipari szakmunkás jelenleg 1500-1600 eurót kap kézhez egy hónapban, az ennél nagyobb nettó fizetések már kirívónak számítanak. Koji László rámutatott: ha ennek az átszámítva 450-500 ezer forintnak nagyjából a kétharmadát, vagyis legalább 300 ezer forintot megkapna egy-egy szakmunkás idehaza, és emellett más juttatásokban, kedvezményekben is részesülne, az már jó kiindulópont. Kint ugyanis a lakhatás költségei és más kiadások is sokkal többet visznek el a keresetekből, mint Magyarországon, és ha a megtakarítási lehetőségeket, valamint a család közelségét is figyelembe vesszük, mindez már sokaknak lehet csábító ajánlat.