– Ez az év sem telt eseménytelenül a hazai agráriumban, az időjárási és a piaci körülmények is alaposan feladták a leckét a gazdálkodóknak. Sikerrel vették a termelők az akadályokat?
– A gazdák a nehézségek ellenére is helytálltak, így az idén is jó évet zárhat a mezőgazdaság. A főbb szántóföldi növények többségének termése jobb volt az ötéves átlagnál. Érdemes kiemelni, hogy a búza termésmennyisége hetedik éve meghaladta az ötmillió tonnát, a kukoricatermés pedig megközelítette a nyolcmillió tonnát. A termelés eredményessége tehát a vártnál jobb lett. A nemzetgazdaság külkereskedelmi többletéhez pedig több mint 63 százalékkal járult hozzá az agrárgazdaság január és szeptember között.
– Második éve van jelen az országban az afrikai sertéspestis, s bár eddig sikerült megőrizni a házi állomány mentességét, a járvány kitörésének veszélye nem múlt el. Hogyan befolyásolja ez a húságazat eredményességét?
– Bár a sertéspestis valóban óriási veszélyt jelent, ugyanakkor komoly piaci lehetőséget is rejt. A magas felvásárlási áraknak köszönhetően soha ilyen jövedelmezően nem tudtak sertést tartani a gazdák, mint most. A piaci előnyünk megtartásához azonban az kell, hogy továbbra is megőrizzük az állategészségügyi státusunkat. Ebben segít bennünket, hogy néhány évvel korábban hazánk vállalta a házisertés-állomány PRRS- (reprodukciós zavarokkal és légzőszervi tünetekkel járó szindróma) mentesítését, ezen intézkedések hatására a sertéspestistől is könnyebb megóvni az állatokat. A járványveszély egy másik hozadéka pedig az, hogy az állattartók minden korábbinál nagyobb hangsúlyt fektetnek az állategészségügyi beruházásokra, sokkal fegyelmezettebbek, körültekintőbbek, mint korábban.
Nagy István: Nagy kihívás a generációváltás, az öröklés és a birtokátadás kérdéseinek rendezése
Fotó: Havran Zoltán
– Az állattenyésztés színvonalát javították a Vidékfejlesztési programból megvalósuló beruházások is. A hét évre szóló fejlesztési ciklus utolsó éve kezdődik jövőre. Milyenek az eddigi eredmények?
– Termelni eddig is tudtunk, az egy hektárra jutó jövedelemben viszont el voltunk maradva az európai uniós átlagtól. A vidékfejlesztési források felhasználásával ezt a hátrányt kell ledolgoznunk. A támogatásoknak köszönhetően – többek között – új állattenyésztő telepek épülnek, fejlődik a feldolgozóipar, régi gépeiket korszerűbbekre cserélik a gazdálkodók.
– Szinte minden eddig megjelent pályázatot nagy érdeklődés övezett, a rendszer lassúságára azonban még mindig sokan panaszkodnak. Sikerült felpörgetni a pályázatok elbírálását és a támogatások kifizetését?
– Hazánk ebben a ciklusban új pályázati rendszert épített fel, amelynek a kialakítása és az európai uniós akkreditálása is időt vett igénybe. Azóta felgyorsultak az események, így az újabb felhívásaink már néhány hónap alatt átfutnak a rendszeren. A korábbi pályázatok elbírálása azonban valóban elhúzódott, az eltelt időben pedig jelentősen megdrágultak a beruházások. A nyertesek emiatt változásbejelentéssel élhetnek, amit a kormányhivataloknak kell elbírálniuk. Ezt a megfelelő rugalmassággal teszik, pillanatnyilag mégis ez lassítja a projektek megvalósítását.
– Mennyire jellemző az, hogy az érintettek a megvalósítás körüli nehézségek miatt inkább lemondanak a támogatásról?
– Természetesen gondoltunk arra, hogy lesznek ilyen projektek, ezért a legtöbb pályázat esetében a keret 110-120 százalékára vállaltunk kötelezettséget. Ugyanakkor a vártnál kevesebben állnak el a megvalósítástól. Rendkívül jó érzéssel tölt el, hogy a gazdák akarnak, bíznak és küzdenek. Gondolataik, ötleteik vannak, ezért a beruházások szempontjából a 2020-as esztendőre is jó reménységgel tekintek.
– Ugyan még le sem zárult az előző támogatási időszak, a legtöbben már azt találgatják, hogy mi várható 2020 után. Hol tart az új ciklus előkészítése?
– A közös agrárpolitika (KAP) 2020 utáni tartalmának kialakítását hosszú vita előzi meg. A most záruló soros uniós finn elnökség végére számos területen sikerült előrehaladást elérni. Reményeink szerint a következő, horvát elnökség végére egy olyan, tagországok közti közös álláspont alakítható ki, ami a magyar érdekeknek is megfelel. Jelen állás szerint az új KAP-ciklus legkorábban 2022-ben kezdődhet el. Nem megkerülhető azonban a 2021–2027 évekre vonatkozó uniós költségvetéssel kapcsolatos tárgyalások sikeres lezárása sem, hiszen a rendelkezésre álló források nagyságát ismernünk kell. Azt pedig nem várhatjuk el a gazdáktól, hogy kevesebb támogatásért cserébe több kötelezettségnek feleljenek meg, ezért a tárgyalások során arra kell törekednünk, hogy a támogatások a brexit ellenére ne csökkenjenek.
– Nagyüzem volt az idén a törvényalkotásban, több olyan jogszabálycsomag került a parlament elé, amely alapjaiban változtathatja meg a magyar mezőgazdaság jövőképét. Melyek voltak a legfontosabb, a gazdálkodókat érintő módosítások?
– Nagy vállalásokat tettünk, s már vannak részeredményeink is: egyszerűsítettük az engedélyezési rendszert, létrehoztuk az agrárium öntözési intézményrendszerét és megkezdtük az infrastruktúra fejlesztését is. A cél, hogy a megváltozó éghajlati körülmények ellenére biztonságosabbá tudjuk tenni a termelést. Ezt célozza a két génmegőrző központunk összevonása is. Génmódosítás helyett az ott őrzött értékeink, a régi, hagyományos fajták felhasználása jelentheti az egyik választ a klímaváltozás okozta kihívásra. Fontos pontja volt az évnek az is, hogy meg tudtuk újítani a 25 éves állattenyésztési törvényünket.
– Milyen lépésekre számíthatunk jövőre?
– A következő év nagy kérdéskörei közt szerepel a 2020–2027 közötti uniós támogatási rendszer kialakítása. Komoly ágazati szintű felmérés zajlik annak érdekében, hogy a lehető legpontosabban meg tudjuk határozni a fejlesztési irányokat. Fontos cél, hogy a mostani növekedési intenzitást megőrizzük, ezért is hoztuk létre azt a kamattámogatási hitelkonstrukciónkat, amely mindaddig muníciót ad az agrárberuházásoknak, amíg megérkeznek az új KAP forrásai.
– Egyre inkább elöregszik a gazdatársadalom, a következő generációk viszont mintha egyelőre távol maradnának az ágazattól. Hogyan lehet segíteni a fiatalok belépését?
– A generációváltás, az öröklés és a birtokátadás kérdéskörének rendezése nagy kihívás, de komoly lehetőség is egyben. Az előttünk álló év egyik legnagyobb feladata lesz megtalálni azt a módot, amelynek köszönhetően biztosítható a rendszerváltás óta felépített gazdaságok megmaradása. Érintőlegesen ugyan, de idetartozik a mezőgazdasági adózás megreformálása is. Olyan új formát kell találnunk, amely magában foglalja az őstermelői létforma előnyeit, de tisztességes körülmények között ad lehetőséget a gazdaságok fejlesztésére, bővítésére.
– Régi adóssága az agrárkormányzatnak a közös osztatlan tulajdonú földterületek rendezése. Sokan sokféleképpen próbáltak megoldást találni a problémára, mindeddig eredménytelenül. Hol tart most a munka?
– Rendszerváltáskori örökségünk a közös osztatlan földtulajdon; harminc év után épp itt az ideje, hogy elvágjuk azokat a gordiuszi csomókat, amelyek gúzsba kötik a mezőgazdaságot. Régóta tart a birtokrendezési törvénycsomag előkészítése, a széles körű társadalmi egyeztetés során mindig újabb és újabb problémák merültek fel. Várhatóan a tavaszi ülésszakban kerül az Országgyűlés elé a törvénycsomag, amely érdeksérelem nélkül rendezheti a kérdést, a parlamenti vita után pedig végre elkezdődhet e méltatlan hagyaték felszámolása.
– Erősödik az a nézet a társadalom bizonyos szegmenseiben, hogy a környezetterhelés és a klímaváltozás a mezőgazdaság számlájára írható. Valóban egyedül a gazdálkodók lennének felelősek a bennünket körülvevő környezet állapotának romlásáért?
– A gazdákat felelőssé tenni környezetünk sérüléseiért rendkívül téves irány. Kinek az érdeke leginkább, hogy védje környezetünket? Nem annak a termelőnek, akinek az életét, a megélhetését főként a környezet és az éghajlat befolyásolja? Támadások helyett inkább támogatnunk kell őket abban, hogy minél több olyan új eljárást tudjanak alkalmazni, amely csökkenti a gazdálkodás ökológiai lábnyomát. A gazdák ugyanis hajlandók a változásra. A minap Németországban összegyűlt több tízezer termelő fő üzenete is ez volt. Több tiszteletet szeretnének, hiszen nekik köszönhetjük, hogy mindennap kenyér kerül az asztalunkra.
– Egyre erősödnek az állatvédelemmel kapcsolatos elvárások is, sokszor egészen szürreális civil akciókról szólnak a híradások. Nemrég például egy spanyol civil szervezet elzárta a tyúkokat a kakastól, nehogy a hím megerőszakolja őket.
– Óriási veszélyt jelent a társadalomra nézve, hogy a város elszakadt a vidéktől, az urbanizált társadalom egyre távolabb kerül a természettől. A városi ember nincs kapcsolatban a valósággal: a csirkehúst ugyan szereti, de nem tudja elfogadni, hogy ahhoz le kell vágni az állatot. Ha nem tudunk különbséget tenni a haszon- és a hobbiállatok között, akkor semmi jóra nem számíthatunk a jövőben. Márpedig a fogyasztók egyre kevésbé akarják elfogadni azt – ami egyébként a természet rendje –, hogy azért tartjuk, neveljük, gondozzuk tisztességgel, a legjobb körülmények között az állatainkat, hogy később táplálékul szolgáljanak nekünk.
– A különböző civil szervezetek által terjesztett nézetek itthon is egyre inkább terjednek. Néhány bolthálózat például rövidesen a ketreces tartásban tojt tojást szeretné száműzni a kínálatából. Mit gondol ezekről a kezdeményezésekről?
– Sokat árthatunk magunknak, ha kimondjuk, hogy többé nem lehet ketrecben tartani a tojókat. Egyrészt a mélyalmos termelésben nem lehet kiszűrni a szalmonellafertőzést, másrészt pillanatokon belül háromszorosára nőhet a tojás ára. Olcsó tojásra mindig szükség lesz. Így ha az uniós termelőknek megtiltják a ketreces tartást, a boltokban minden bizonnyal megjelennek majd az EU-n kívülről érkező, bizonytalan eredetű és kétes minőségű áruk. Valóban ez lenne a cél? A civil szervezetek átgondolatlan akcióinak beláthatatlan következményei lehetnek, és ha ez így folytatódik, nem 5-10 százalékos, hanem rövid időn belül 100-150 százalékos áremelés jön.
