Öt év alatt az országosan egységes közterületi mobilparkolási szolgáltatás mellett további innovatív készpénzkímélő megoldásokat vezetett be a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. (NM).
– Egyfajta digitális szolgáltatási értékláncot hoztunk létre. 2014-ben a mobilparkolással és az e-matrica mobiltelefos megvásárlásával kezdtük, és ma már a zárt téri parkolás, a belépőjegy és a közösségi közlekedési jegy is elérhető mobiltelefonon keresztül – mondta Veres Mihály, az NM vezérigazgatója.
A társaság június 3-án indította el a közlekedési mobiljegy szolgáltatást, a fővárosban a kezdeti 100E repülőtéri buszjárat után a BKK többi jegytermékét is bevezette a társaság. – Az elmúlt hat hónapban a közlekedési mobiljeggyel szembeni vélemények nem igazolódtak be, hiszen komolyabb hirdetési kampány nélkül 56 ezer mobil értékesítési tranzakciót bonyolított a rendszer. A mobilparkolás fejlesztésekor már tudtuk, hogy olyan szolgáltatási értékláncot akarunk kialakítani, amely a mobilfizetésre épül, ennek egyik impozáns eleme a közlekedési mobiljegy, amelyet a főváros mellett már Tatabányán is elindítottunk – hangoztatta Veres Mihály.

Fotó: Bach Máté
Az elmúlt fél évben a különféle jegyek mellett már a BKK havibérleteket is egyre többen vásárolják meg mobiltelefonon keresztül. A mobiljeggyel a Volánbusz agglomerációs szolgáltatásai és a MÁV-HÉV mellett a Volánbusz és a MÁV-Start Zrt. érintett járatain is lehet utazni Budapest közigazgatási határán belül.
– Az üzleti stratégiánkban lefektetettek szerint a szolgáltatások fejlesztésével nem állunk meg: a digitalizáció lehetőségeit kihasználva a meglévő értékláncot tovább kívánjuk bővíteni. Vizsgáljuk a körkörös gazdasági modellt, illetve a városkártya, az e-személyi igazolvány felhasználásának lehetőségeit és több, gazdaságilag fenntartható innovatív okosváros-megoldást – jelezte a társaság vezérigazgatója.