Miközben a súlyos anyagi nélkülözésben élők aránya egy évtized alatt 23,4 százalékról nyolc százalékra csökkent Magyarországon az Eurostat legfrissebb adatai alapján, az is látható, hogy nemcsak a teljes lakosság, de azon belül a nyugdíjasok anyagi helyzete is javuló tendenciát mutat – fogalmazott Bozsonyi Károly szociológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója lapunknak küldött elemzésében. A tanácsadó felidézte: a gazdasági újraindítási akcióterv részeként idén februárban folyósítják a 13. havi nyugdíj első részletét a jogosultaknak, a juttatás összesen 77 milliárd forintot jelent. Ráadásul amennyiben a gazdasági növekedés visszatér a koronavírus-válság előtti állapotba, és sikeres lesz az újraindítás, úgy nyugdíjprémium kifizetésére is sor kerülhet 2022-ben.

A korábbi lépések kedvező hatását alátámasztó hír az is, hogy 2006-hoz képest – de 2012 óta különösen – jelentősen csökkent azon idősek száma, akik súlyos anyagi nélkülözésben (deprivációban) élnek. Erről a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Eurostat-módszertan alapján készült adatai tanúskodnak, amelyeket az Alapjogokért Központ vizsgált meg, és amelyek 2006 óta egységes módszertan alapján „mérik” a magyar népesség és egyes csoportjainak anyagi helyzetét – ismerteti az elemzés.

Kilencből három
A nyugdíjasok tényleges élethelyzetét és anyagi életkörülményeiket kilenc probléma megléte vagy hiánya alapján ítélik meg. Amennyiben minimum négy problémával érintett egy nyugdíjas, úgy a statisztikai kategóriák szerint „súlyos anyagi deprivációban” él – világít rá az Alapjogokért Központ tanácsadója. A kilenc indikátor a legkülönbözőbb anyagi természetű kiadások kapcsán mutatja meg, hogy egy nyugdíjas számára lehetséges-e egy váratlan kiadás finanszírozása, évi egyhetes üdülés kifizetése, kétnaponta húsételfogyasztás, megfelelő fűtés a lakásában, de figyelembe veszik azt is, hogy hiteltörlesztéssel vagy eszközbeszerzéssel kapcsolatos problémái vannak-e (mosógép, mobiltelefon, televíziókészülék, személygépkocsi) – mutat rá Bozsonyi Károly.